Elkezdődött a balatoni hajózási szezon

Új menetrenddel, megújult arculattal, online jegyvásárlási lehetőséggel és izgalmas programhajókkal várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).
 
Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója a Szent Miklós zászlóshajón tartott szombati szezonnyitó sajtótájékoztatóján bemutatta az idei terveket. Elmondása szerint a kedvező időjárásnak és a Balaton népszerűségének köszönhetően a tavalyi rekordév után további forgalomnövekedés tapasztalható a kompokon, az év első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 23 százalékkal nőtt a szállított utasok száma.



A megújult arculattal a kikötőkben, a hajókon, offline és online felületeken és a Bahart honlapján is találkozhatnak az érdeklődők. A leginkább várt újdonság az online jegyvásárlás lesz, amely a tervek szerint májusban indul.
Kiemelt szerep jut a flottafejlesztésnek, ami az első ütemben két új komp és két új katamarán építésével valósul meg. A hajók várhatóan 2022-ben érkeznek a Balatonra. Az első komp sikeres üzempróbái után megkezdődik a szállításra való visszabontása, míg az első katamarán festési és gépészeti szerelési munkái után hamarosan megtörténik a vízre tétel is. Amennyiben a Balaton vízállása lehetővé teszi, a hajók szállítására május közepén kerül sor.
A meglévő flotta felújítása is folytatódik. Környezetvédelmi és üzemanyag-fogyasztási motorkorszerűsítések mellett a Szigliget hajón, a Badacsony katamaránon, a Szántód hajón és a 95. születésnapjára készülő Tünde nosztalgiahajón is jelentősebb felújítások lesznek.



Május közepétől a keleti medencében megújult kínálattal jelentkezik a Bahart: a megszokott Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonal helyett közvetlen járatok indulnak Siófok–Balatonfüred, valamint Siófok–Tihany között, melynek köszönhetően gyorsabban eljuthatnak majd a célállomásukra. A főszezonban így napi 9, pénteken és hétvégén pedig napi 10 hajójárat indul Siófok és az északi parti városok között.
Balatonfüred és Balatonföldvár között közvetlen járatok közlekednek majd, és a hajók megállnak Tihanyrévben is. A programhajó kínálatban az augusztusi hónapban heti 2 helyett már heti 3 bulihajó járat indul a legtöbb kikötőben, és a gyerekeknek szóló Varázshajó is további indulási időpontokkal bővül.
 
(turizmus.com)