Elindult az Agrármarketing Centrum borszakmai és üzletfejlesztési programja

A Hungarian Wine Business Program lehetőséget teremt rá, hogy a résztvevők elmélyítsék tudásukat a magyar borvidékek által kínált gazdag választékban, valamint új kapcsolatokat építsenek és bővítsék üzleti hálózatukat.
 
A közlemény szerint a magyar borok népszerűsítését célzó, külpiaci eseménysorozat első rendezvényét az AMC és Magyarország Finnországi Nagykövetségének együttműködésében tartották kedden.
Finnország a magyar borexport egyik kiemelkedő célpiacának számít, így a rendezvénysorozat első állomása nemcsak azoknak a borászatoknak nyújtott lehetőséget, akik a jövőben tervezik kiterjeszteni exporttevékenységüket a finn borpiacra, hanem azoknak a termelőknek és boroknak is megjelenést biztosított, amelyek a finn piacon már jelen vannak.



Közölték: az online borkóstolóval egybekötött mesterkurzuson tíz hazai pincészet prémium borválogatásán keresztül mutatták be Magyarország borrégióit, az egyes borvidékeket és az ott készülő borok főbb jellemzőit. A virtuális kirándulásnak is beillő borkóstolón a nagykövetség rezidenciájára érkező vendégek a száraz tokaji furminttól indulva kiváló vörösborok segítségével barangolhatták be a Balaton-felvidéket, az egri, a szekszárdi és a villányi borvidéket, hogy aztán visszatérjenek Tokajba, a finnek körében is ismert és elismert kései szüretelésű borokhoz és aszúhoz.
A mesterkurzust követően sétáló kóstoló során a pincészetek további borait is megismerhették a finn résztvevők, valamint táblagépek segítségével online B2B tárgyalásokat folytathattak le a borászatok képviselőivel.
 
(MTI)