Augusztus közepén rendezik meg az ötödik Kapolcskát

Ötödik alkalommal rendezik meg a Kapolcska összművészeti tábort és családi kisfesztivált augusztus 11. és 19. között Kapolcson.
 
Márta István programigazgató elmondta: a programok központi eseménye a 9-15 éveseknek szóló tehetségkutató, tehetségfejlesztő tábor, ahol 11 szekcióban várnak 120 fiatalt 50 pedagógus és 10 önkéntes támogatásával. A diákok fotó, dzsesszimprovizáció, kézműves, mélyvonós, mozgókép, néptánc, népzene, ütőhangszeres, vonós kamarazenei és kreatív írás szekciókon vehetnek részt. Idén is vendégül látják Kapolcson a Bethesda Gyermekkórház sérült fiataljait.



A csoportokat olyan ismert művészek vezetik, mint például Szirtes Edina Mókus hegedűművész vagy a Talamba Ütőegyüttes tagjai. A táborban közös alkotások létrehozására is lehetőség lesz, valamint a fiatalok megismerkedhetnek Kapolcs történetével is - ismertette a részleteket a programigazgató.
Márta István hozzátette: az augusztus 13. és 15. közötti kisfesztiválon 10 helyszínen 80 program és 200 fellépő várja a családokat.
 
(MTI)