A Velencei-tónál kezdődik a Magyar Tavak Fesztiválja

Az idén június 28-án és 29-én a Velencei-tónál indul immár negyedik alkalommal a Magyar Tavak Fesztiválja, amely a kultúrát, a sportot és a természet szépségeit ötvözi.
 
Az országos fesztivál július végén a Tisza-tónál, majd augusztus végén a Balatonnál folytatódik.
Pénteken gálakoncertet rendeznek a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon Az ének értelme címmel. Az idei Magyar Tavak Fesztiválja gálakoncertjein Miklósa Erika mesterképző énekiskolája, a Kvintesszencia hallgatói mutatkoznak be. A világhírű operaénekesnő közreműködésével tíz énekművész mutatja meg tehetségét, egyúttal bepillantást nyerhet a közönség az oktatási metódus, az énekképzés, az előadói mesterség elsajátításának kulisszáiba.



A második napon, június 29-én a kerékpározásé lesz a főszerep: a résztvevők a Velencei-tavat tekerik körbe, majd az egyes megállókon a Velencei-tó térséghez szorosan kötődő, neves előadók várják őket produkcióikkal.
Délelőtt 9 óra 30 perckor a Vintage Dolls lép fel a Halász-kastélyban. Az énekes trió és kísérő zenekara az 1930-as, '40-es évek híres amerikai többszólamú dalait dolgozza fel. Műsoruk megidézi a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.



A pákozdi Katonai Emlékparkban 11 óra 15 perctől latin dzsessz piknik várja a közönséget Fehér Lili (ének, zongora), Horváth Márk (gitár) és Stencl Tamás (szaxofon) fellépésével. A dinnyési Hagyományőrző központban 13 órától népzenei dallamok hangzanak el Czeilinger Izabella, a Zeneakadémia népdalénekese és barátai előadásában. A Velence Resort & SPA kertjében 15 óra 20 perckor az Operavarázs Jónás Krisztával és Rezsnyák Róberttel című műsorral várják a közönséget.
 
(MTI)