Napfényes szigetek: Tenerife, Kanári-szigetek

A Spanyolországhoz tartozó Tenerife a világ legvágyottabb turistacélpontjai között is előkelő helyet foglal el. A Kanári-szigetek legnagyobb szigete a földkerekség valamennyi utazási irodájának ajánlatai között kiemelten szerepel, valamennyi földrészről érkeznek ide turisták, akik szeretnék megtapasztalni a semmi mással össze nem hasonlítható élményt.
A 2000 négyzetkilométeres Tenerife méretét meghazudtolóan változatos sziget. A partvidéken remek strandok sorakoznak, a szárazföld belsejében egy 3718 méter magas vulkán emelkedik, az északi és a nyugati részt egyaránt hegység tagolja; északon őshonos erdők zöldellnek, a déli régió pedig sziklás terület.


 
Tenerife a programok szédítően gazdag választékát kínálja a turisták számára. A Loro Park állatkertben idomított kardszárnyú delfinek adnak elő akrobatikus show-műsort, itt található a világ legnagyobb papagájgyűjteménye és pingvinrezervátuma, de cápák, gorillák, tigrisek is élnek itt barátságos körülmények között – a Loro Park ugyanis elnyerte az Animal Embassy díját, amit kizárólag az ökológiailag fenntartható állatkertek kaphatnak meg.
A Siam Park Európa legnagyobb vízi szabadidőközpontja, ahol katamarán-kirándulásra is nyílik lehetőség, amely során delfineket és kardszárnyú delfineket lehet megfigyelni természetes élőhelyükön.


 
A túrázást kedvelők mindenképpen fedezzék fel a Masca-szurdokot, a szörfösök számára kötelező tenni egy látogatást az El Mendano partszakaszon, de a főváros, Santa Cruz is rengeteg programot és látnivalót garantál.
A turisták legtöbbje a strandok környékén foglal szállást. A Playa de las Americas a déli part legkedveltebb nyaralócentruma, a Costa Adeje a tágas strandokon kívül éjszaki életéről híres, a Playa de Las Teresitas világraszóló szépségét képeslapok százai hirdetik, a fekete homokkal borított Los Gigantes a hatalmas sziklákról vált híressé, a Las Maspalomas homokdűnéi a Szaharát idézik, a csendes La Caleta pedig azoknak való, akik szeretnének kicsit elbújni a turisták forgataga elől.


 
Fotók: David Mark/ Pixabay// Michele Hardy/ Pixabay// cultur668/ Pixabay// clafrich/ Pixabay


(a Travel Pulse nyomán)