Zeusz földjén: ötnapos utazás a Balkánon

Látogatás a görög istenek hazájában.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest - Szabadka - Belgrád - Nis
Reggeli indulás után Szeged-Röszke útvonalon érkezünk Szerbiába. Szabadka városa Paliccsal együtt a Monarchia kedvelt üdülőhelye volt, elsősorban a közelében található Palicsi-tó miatt. Megtekintjük a városok fő nevezetességeit, amelyek közül különösen szép a városháza díszterme és tornyának kilátója. Ezután a klasszicista stílusban épült Népszínház következik, majd végig sétálunk a Korzón, megtekintünk egy gyönyörű palotát és a zsinagógát.



A szabadkai Jakab és Komor téri zsinagógát 1902 szeptemberében, a zsidó nagyünnepek alkalmával szentelték fel, ekkor vehette birtokába a szabadkai zsidóság. Építészei Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek voltak, akik az épületet a szecesszió, a magyar szecesszió stílusában álmodták meg. Városnézésünk után keresztülutazunk a Vajdaságon és Belgrád érintésével érkezünk Nis környékére.



Második nap: Észak-Macedónia - Görögország - Thesszaloniki - Olimpic Beach
Reggeli után folytatjuk utunkat: Észak-Macedónián áthaladva, a kora délutáni órákban érkezünk Görögországba. Thesszalonikibe érve buszos városnézés következik, majd rövid séta Észak-Görögország legnagyobb városában. A Fehér torony, a város legismertebb látványossága 18. században Oroszlántorony, majd Kalamaria erőd néven volt ismert, a 19. században pedig Janicsárok tornyaként hivatkoztak rá.



Este érkezünk Paralia központjában lévő szállásunkra, mely a Hotel Principal New Leisure lesz. A modern, központi fekvésű hotel környéke telis-tele van éttermekkel, a homokos tengerpart pedig 100 méterre van. Itt a vízi sportokat is ki lehet próbálni, továbbá lehet napozóágyakat és napernyőket bérelni.



Harmadik nap: szabadprogram
Egész nap fürdés, pihenés a homokos tengerparton. Ezen a napon lesz idejük körbejárni a hangulatos tengerparti várost, és néhány helyi finomságot is kipróbálni.



Negyedik nap: Meteorák
A mai nap fakultatív programja az UNESCO Világörökség Listáján is szereplő Meteorák kolostorkomplexum. A sziklaszirtekre épített kolostorok a világ egyedülálló látványosságai, összesen 24 bizánci kolostor található itt, melyek mindegyike 600 évnél idősebb. A környék ennek köszönhetően vált híres zarándokhellyé vált.
A kolostorok közül ma már csak hatot használnak a szerzetesek, és a hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon, mély szakadékokat átívelő hidakon áthaladva bárki elérheti az épületeket. Két kolostor megtekintése szerepel programunkban. Ezt követően egy ikonfestő műhelyt keresünk fel, ahol emléktárgyak vásárlására is lesz lehetőség. Délután Kalambakában teszünk egy sétát, majd a visszaúton megállunk a Tempi-völgyben, ahol Afrodité forrását tekinthetjük meg. A szállodába a késő délutáni órákban érkezünk vissza.



Ötödik nap: Olimposz
Délelőtt autóbusszal utazunk el a görög mitológiából ismert Olimposz hegyhez. Az Olimposz hegység több mint 200 millió éve formálódik Görögország területén. Legmagasabb csúcsa, a Mitikas 2918 méter magasról tekint le Pieria megyére és az Olimposz Riviéra part menti településeire. A hegy az akkori vallás szerint a 12 ókori Isten lakhelyéül szolgált. Az ókorban több város és templom is volt a környéken. A tengerparttól több mint 950 méter magasságban fekszik a kilátó, ahonnan gyönyörködhetünk a tájban. Délután érünk vissza szállásunkra, majd fürdés, pihenés a tengerparton.



Hatodik nap: szabadprogram
Egész nap sportolási lehetőség vagy fürdés, pihenés a tengerparton, illetve a szállodánkban.
 
Hetedik nap: Görögország - Budapest
Korán reggel indulunk Észak-Macedónián és Szerbián keresztül hazafelé.


 
Fotók: Siggy Nowak/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Antonios Ntoumas/ Pixabay// Free-Photos/ Pixabay// Thanasis Papazacharias/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)