WTTC: 100 millió munkahelyet nyerhet vissza a turizmus 2021-ben

Az Utazási és Turisztikai Világtanács legújabb kutatása reményt ad a koronavírus-járvány alatt a túlélésért küzdő szektornak: legalább 84 millió, de a legjobb esetben akár 111 millió munkahely állhat helyre a turizmusban idén.
 
A világ vezető turisztikai vállalatait tömörítő Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) erős nyarat prognosztizál a turizmusban. Számos nagy utazási vállalat már most jelentős eredményekről számol be, az utazni vágyó közönség ugyanis elkezdte lefoglalni a nyaralásokat.



Tavaly a világjárvány a WTTC adatai szerint 174 millió utazási és idegenforgalmi munkahelyet veszélyeztetett világszerte. Legutóbbi elemzésében azonban a szervezet legoptimistább forgatókönyve szerint akár 111 millió munkahelyet is visszanyerhet globálisan – ez azonban továbbra is 17 százalékkal elmarad a 2019-es adatoktól. Ez számszerűsítve 54 millióval kevesebb munkahelyet jelent ebben az évben, mint a koronavírus-járvány előtt.
A legjobb forgatókönyv szerint a turizmus és a vendéglátás március végétől újraindulhat. Ez a felettébb optimista előrejelzés számításba veszi a széles körű oltási programokat, az átfogó tesztelési és nyomonkövetési rendszerek gyors elfogadását, és a magán- és az állami szektor folyamatos, erős nemzetközi koordinációját is.
Amennyiben a legrosszabb forgatókönyv szerint haladna a szektor felépülése, még akkor is 84 millió munkahely állna helyre. Ez 25 százalékkal maradna el a 2019-es szinttől, vagyis 82 millióval kevesebb munkahely lenne elérhető a turisztikai szakemberek számára.



Ez az előrejelzés a nemzetközi utazások fellendülését 2021 második felére várja. A világ népességét fokozatosan oltanák be, ami lelassítaná a világszerte érvényes utazási korlátozások felszámolását, ennek következtében pedig csökkennének az utazási igények és a fogyasztók bizalma is.
 
(turizmus.com)