Visszaesett a csehországi turizmus a második negyedévben

A csehországi turisztikai szálláshelyeken a második negyedévben 988 ezer vendég szállt meg, ami éves összehasonlításban 82,9 százalékos csökkenés.
 
A vendégéjszakák száma 2,6 millió volt, ami 81,7 százalékos csökkenés. A visszaesést a koronavírus-járvány következtében bevezetett országos kormányzati korlátozások miatt szenvedte el az ágazat. A legsúlyosabban érintett régió Prága volt, ahol az elszállásolt turisták száma a második negyedévben 93,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
„Abszolút számokban éves szinten mintegy ötmillió turistával és 11,5 millió vendégéjszakával volt kevesebb a második negyedévben. A legrosszabb hónap május volt, amikor gyakorlatilag leálltak a külföldi turisták útjai Csehországba” – mondta Pavel Vacura, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.



Az említett időszakban az elszállásolt külföldiek száma 96 százalékkal, a cseh állampolgároké pedig több mint kétharmaddal esett vissza.
A külföldi turisták által leginkább kedvelt Prágát a második negyedévben csak 138 187 idegen kereste fel, ami 94 százalékos csökkenés az előző évhez viszonyítva. Még az idei első negyedévben is több mint egymillió hazai és külföldi turista kereste fel a cseh fővárost.
 
(MTI)