Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést

Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi.
 
A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.
Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik. Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.



2023. január 16-tól a belépés fizetőssé teszik azon turisták számára, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.
Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon. 
 
(MTI)