Várjátékok Füleken

A füleki várban szombaton rendezik meg a XXIII. várjátékokat.
 
A felvidéki városban a látogatók megismerkedhetnek a középkori mindennapi élettel, kultúrával és annak a korszaknak a hagyományaival, amikor a vár fontos katonai és stratégiai funkciót töltött be. A program szombat délután veszi kezdetét a gyermekeknek szánt gólyalábas színházi előadással, melynek címe A legmagasabb kézművesek.
A várjátékok alkalmából kialakított történelmi táborban a fellépő csoportok betekintést nyújtanak a katonai táborok életébe, bemutatják a 13. és 17. század közötti időszakban használt harci technikákat, fegyvereket, továbbá őseink hétköznapi életét, valamint a korabeli boszorkányperek lefolyását. Az idei rendezvény érdekessége a reneszánsz és barokk korszak tánc- és ruhabemutatói lesznek.



A régi magyar kutyafajták bemutatóján az érdeklődők megtudhatják, hogyan használták elődeink az egyes fajtákat vadászatra, önvédelemre és a háziállatok terelésére, illetve katonai célokra a középkorban. Lesz solymászbemutató is, az alkotóműhelyekben pedig a látogatók kipróbálhatják a tűzcsiholást, a lőfegyverekbe való ólomgolyók öntését, illetve a szablyával való vágást. A program barokk zenei koncerttel zárul a várudvaron.
A nap folyamán látogatható lesz a vár minden kiállítása, köztük A füleki vár évszázadai, a Mesterségek Füleken a középkorban és a korai újkorban, vagy a II. világháborús légoltalmi bunker a füleki várhegyben című tárlatok.
 
(MTI)