Újra feltárul a római Colosseum folyosólabirintusa

A folyosólabirintus restaurálása két évig tartott.
 
A 15 ezer négyzetméteren elterülő, folyosókból és cellákból álló labirintus helyreállításán több mint nyolcvan régész, építész és mérnök dolgozott – mondta el Diego della Valle, a munkálatokat finanszírozó olasz Tod's divatcég elnöke.
A 2000 éves amfiteátrumban zajló gladiátorviadalokat az ókorban akár 70 ezer néző is nézhette a küzdőteret körbeölelő lépcsőzetes teraszokról. Az arénát a hipogeum megépítése előtt vízzel is fel lehetett tölteni, így akár tengeri csatákat is el tudtak játszani.



A helyreállított hipogeumot egy új, 160 méter hosszú sétaútról tekinthetik meg a látogatók.
A Colosseumban zajló, nyolc éve kezdődött felújítások első fázisa, beleértve a homlokzat megtisztítása, 2016-ban készült el. A 2018-ban kezdődött második fázisban zajlott a hipogeum felújítása. A végső fázisban a galériák és a világítási rendszer újul meg, valamint létrehoznak egy új látogatóközpontot. A projekt a tervek szerint körülbelül három év múlva fejeződik be.
A Tod's vállalatcsoport mintegy 25 millió euróval (8,7 milliárd forinttal) támogatja a helyreállítási projektet.
 
(MTI)