Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon

A belépőjegy öt euróba fog kerülni, de a 25 év alatti nagykorúaktól csak két eurót kérnek.
 
A Pantheonban celebrált misék továbbra is ingyenesen látogathatók, és a római lakosoknak, a kiskorúaknak, valamint a bazilika személyzetének sem kell fizetniük a belépésért.
Egyelőre nem tudni, hogy mikortól szednek belépőjegyet a Pantheon látogatóitól. A belépés jelenleg ingyenes, de hétvégén, illetve ünnepnapokon foglaláshoz kötött. Az eladott jegyekből befolyó összegeket elsősorban az időszámításunk előtt 27-25-ben épült látványosság állagának megőrzésére fordítják. A jegyváltás egyúttal hozzájárul a látogatók hatékonyabb ellenőrzéséhez.



A Pantheon Róma belvárosában, a Piazza Navona közelében található. Az épület többször leégett, és Hadrianus római császár gyakorlatilag teljesen újjáépíttette. 609-ben keresztény templommá szentelték fel Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére. Az épületben rendszeresen miséznek, és számos híresség, köztük Raffaello (1483-1520) olasz festő, valamint olasz királyok nyughelye.
A Pantheont évente mintegy hétmillióan keresik fel, és a hatalmas épület, amelynek kupoláján egy kilenc méter átmérőjű, kör alakú nyílás található, ezzel Róma leglátogatottabb műemléke.
 
(MTI)