A szilveszteri időszak igazán különleges és izgalmas Izland fővárosában.
Első nap: Budapest – Helsinki
Elutazás Budapestről, érkezés Helsinkibe a délutáni órákban. Buszos és gyalogos városnézésre indulunk Finnország fővárosában. A Finn-öböl partján fekvő várost számos öböl, félsziget és sziget tagolja. A várost 1812-ben I. Sándor orosz cár a Finn Nagyhercegség fővárosává tette, ekkor indult rohamos fejlődésnek: Szentpétervár mintájára neoklasszicista stílusban építették újjá a települést. Helsinki ma egy gyalogosbarát, rengeteg parkkal tarkított, barátságos város, amely jelentős idegenforgalmat bonyolít.
Második nap: Helsinki – Reykjanes-félsziget – Reykjavík
Kora reggeli transzfer a reptérre, repülés Reykjavíkba. Érkezés után kirándulásra indulunk a Reykjanes-félszigeten, Izland geológiai szempontból legaktívabb részén. Először az észak-amerikai és eurázsiai kőzetlemezek találkozásánál található, a két kontinenst összekötő hídon sétálhatunk. Megfigyelhetjük a szemmel is jól látható törésvonalat, ahol a tektonikus lemezek évente körülbelül két centimétert távolodnak egymástól. Ezt követően a Katlahraun lávamezőre látogatunk, ahol a 2000 évvel ezelőtt tengerbe ömlő lávafolyam különleges képződményeit nézhetjük meg, majd az erőmű megtekintésére kerül sor.
A program végeztével a Kék Lagúna termálfürdőbe megyünk, ahol a saját bőrünkön tapasztalhatjuk a geotermikus források kényeztető melegét. Ezt követően transzfer a belvárosi szállodába, szállás Reykjavíkban.
Harmadik nap: Aranykörút
Reggeli után a híres Aranykörút túraútvonal felfedezésére indulunk. Utunkat Izland egyik legnépszerűbb Nemzeti Parkjában, az UNESCO világörökségi listáján szereplő Pingvellir Nemzeti Parkban kezdjük, ahol a világ első parlamentjét, az Alþinget 930-ban megalapították. A modern látogatóközpontban számtalan érdekességet megtudhatunk a szigetről, és a park területén szintén megfigyelhetjük a kőzetlemezek távolodását jelző törésvonalat is.
Ezután a nagy Geysir-t nézzük meg, a legrégebbi gejzírt, amit írásos emlékek rögzítettek. A másik nevezetes gejzír, amit itt láthatunk, a Strokkur, amelyből 6-10 percenként lövell ki az akár 40 méter magas vízoszlop. Következő állomásunk a Gullfoss, azaz arany vízesés, Izland leglátogatottabb turistalátványossága. A Hvíta folyó legszebb része, ahol a széles mederben érkező hatalmas víztömeg először 11 métert, majd a következő lépcsőn 21 métert zuhan alá. A kirándulás után visszautazás Reyjavíkba.
Negyedik nap: szilveszter Reykjavíkban
Reggeli után buszos és gyalogos városnézést tartunk a világ legészakibb fővárosában, Reykjavíkban, ahol sétát teszünk az óváros színes házai között. Az épületek fölé magasodó, modern, fehér gránitból készült Hallgrímskirkja templomba látogatunk, mely mára Izland egyik jelképévé vált. Kiváló akusztikáját a bravúros építészeti megoldásoknak köszönheti, épp ezért számos koncertet is tartanak itt, hatalmas orgonájának csodájára járnak. Utunkat a kikötő felé folytatjuk, sétálunk a Szivárvány utcán, megnézzük a Városháza épületét, a Parlamentet, a Höfdi házat, majd a Harpa koncert és konferenciaközpontot, végül a kikötőt a különleges vikinghajó szoborral.
Délutáni érdemes ellátogatni a Perlanba, mely egy igazgyöngyre emlékeztető, félgömb formájú múzeum. A látványos, 21. századi kiállítás Izland kialakulását és természeti kincseit mutatja be, interaktív módon betekintést nyújt az izlandi gleccserekbe és a globális felmelegedés hatásaiba. A múzeum kilátóteraszáról csodálatos panoráma tárul a látogatók elé a környező hegyekre és a városra.
A szilveszteri időszak igazán különleges és izgalmas Izland fővárosában. A szigetországban az a szokás, hogy a karácsonyfa és tűzijáték eladásokból befolyó bevétel az izlandi kutató- és mentőcsapatokat támogatja, így mind a helyiek, mind a turisták évente több száz millió izlandi koronát költenek tűzijátékra. A leglátványosabb fényjáték a belvárosban, a Hallgrimskirkja templom vagy a Perlan közelében van, és a közeli bárokba és éttermekbe is betérhetünk este. Érdemes egy pezsgővel a kezünkbe, jól felöltözve társulni a helyi emberekhez, akik lelkesen és vidáman köszöntik az új évet.
Az út során meglátogatott UNESCO Világörökségi helyszínek:
Pingvellir Nemzeti Park
UNESCO Global Geopark:
Reykjanes Geopark
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
Fotók: Paul Bates/ Pixabay// Anastasia Borisova/ Pixabay// Sergey Gorbachev/ Pixabay// Sharon Ang/ Pixabay// Gerald Lobenwein/ Pixabay// Marcel Dominic/ Pixabay// Sharon Ang/ Pixabay// Martin Fuchs/ Pixabay
(1000 út utazási iroda)