Szilveszter a Magas-Tátrában

Kirándulások a hófödte csúcsok között.

A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest - Szentantal - Selmecbánya - Besztercebánya - Késmárk
Reggeli indulás után Parassapusztánál lépjük át a határt. Továbbutazva Szentantal városkájában keresünk fel egy értékes és ritka gyűjteményből álló kiállítást, amely a Koháry-Couburg-család várában található. A berendezés és a relikviák az arisztokrata dinasztia életvitelét, a korszak legelegánsabb használati tárgyait mutatja be, valamint a kastélyban található egy vadászati gyűjtemény is.


 
Ezt követően folytatjuk utunkat a világörökség részeként nyilvántartott Selmecbányára. A város a magyar ércbányászat fénykorának állít emléket ma is. A Lévai-kapu mellett található, kör alakú Asszonyok várának felső szintjéről szép rálátás nyílik a városra.
Selmecbányát elhagyva a vidék másik meghatározó, történelmileg kiemelkedő bányavárosában, Besztercebányán teszünk egy sétát. Míg Selmecbánya a kitermelt ezüstjéről, addig Besztercebánya a rézbányászatáról lett híres. Városnézésünk során gazdagon díszített reneszánsz, illetve barokk épületeket látunk, és megtekintjük azt a házat is, ahol hajdanán Mátyás király is megszállt. A rövid séta után buszunk a késmárki szállásunkra visz bennünket.



Második nap: Késmárk - Igló - Lőcse - Ólubló
Reggeli után útnak indulunk, első állomásunk Igló lesz, a Szepesség második legnagyobb városa, melyet Nagy Lajos királyunk emelt bányavárosi rangra. Rövid séta keretében vezetőnk mesél a Szepesség történetéről és Igló látnivalóiról. Ezt követően az UNESCO Világörökségi helyszíneként számon tartott Lőcsére utazunk. A központban álló Szent Jakab templommal kezdjük a városnézést, ezt követi a Városháza, a Szégyenketrec és a Thurzó-ház megtekintése. A délután második felében Ólubló várát tekintjük meg, ahol festői szépségű környezetben tovább bővíthetjük a szepesi városok, emberek történetével kapcsolatos ismereteinket. A nap hátralévő részében egy különleges programon veszünk részt: megismerkedünk a helyi whisky-készítés történetével és rejtelmeivel egy remek, kóstolóval egybekötött üzemlátogatás során.



Harmadik nap: Késmárk - Ótátrafüred - Csorba-tó (szilveszteri gálavacsora)
A harmadik napot Késmárkon kezdjük: megtekintünk két evangélikus templomot, amelyek fontos magyar vonatkozásokkal bírnak. A fából készült régi templom vallás- és építészettörténeti kuriózum, míg a mellette épült új templom érdekessége, hogy itt található Thököly Imre Mauzóleuma. Elsétálunk a késmárki várhoz, ahol Thököly Imre született, és megcsodálunk egy gyönyörű reneszánsz harangtornyot.



A városnézés után Ótátrafüredre buszozunk, ahol egy rövid séta keretében megismerkedhetünk Monarchia korabeli üdülőfalu hangulatával. Lesétálunk a vasútállomáshoz, és míg a tátrai villamossal elrobogunk a végállomásig, a Csorba-tóig, gyönyörködhetünk a csodálatos hegyekben és völgyekben.
A Solisko és a Krivan csúcsok alatt elterülő tavat körbesétáljuk, látni fogjuk majd az 1970-es sívilágbajnokságra épült síugrósáncot is. Délutáni órákban érkezünk vissza szállodánkba, ahol egy kis pihenő után felkészülünk az évzáró estre. A szilveszteri zenés vacsoraest négyfogásos, hideg és meleg ételeket kínálnak büférendszerben.



Negyedik nap: Késmárk - Bachledka - Tátralomnic
Újév napja részben pihenéssel, részben pedig kellemes kalandokkal telik majd. Késő délelőtt felkerekedünk, és tiszta, szép idő esetén felkeressük a Bachledka Lombkorona-tanösvényt, amely a Pienyinek Nemzeti Parkban található. Az ösvényről gyönyörű kilátás nyílik a Bélai-havasokra. A séta végén a bátrabbak egy izgalmas spirálcsúszdán is próbára tehetik merészségüket. Az izgalmas kalandok után buszunk tovább indul, és Tátralomnicon áll meg, amely szintén egy régi, patinás üdülőhelye a régiónak. Felsétálunk a Grand Hotel Prahához, ahol igazi Monarchia korabeli hangulatban, a Lomnici-csúcs közelében kávézhatunk vagy teázhatunk.



Ötödik nap: Bártfa - Kassa - Budapest
Reggel hazafelé indulunk; utunk első állomása Szlovákia egyik legszebb történelmi városába, Bártfára vezet. Városfallal és bástyákkal szegélyezett óvárosának főterén áll legkiemelkedőbb épülete, a reneszánsz lépcsőfeljáróval díszített, jellegzetes tetőszerkezetű városháza. A városka méltán került fel az UNESCO Világörökségek közé. Rövid sétánk során gyönyörködünk a késő gótikus, reneszánsz, illetve barokk épületekben, valamint a teret záró Szent Egyed-bazilikában.


 
Tovább utazva a magyar történelemben is fontos szerepet játszó Kassa belvárosában nézelődünk, a főtér legmonumentálisabb épülete a Szent Erzsébet Székesegyház gótikus épülete. A közelében található az Orbán-torony és a híres harang. A tér másik ékessége a szecessziós és neobarokk stílusú Állami Színház. Sétánk során felidézzük Rákóczi Ferenc emlékét, és a város híres polgáraként Márai Sándorról is megemlékezünk. Kassai programunk után Tornyosnémetinél lépjük át a határt, Budapestre az esti órákban érkezünk vissza.



Fotók: Simy27/ Pixabay// Jojo Hasilla/ Pixabay// Kuzik/ Pixabay// Vladimír Ješko/ Pixabay // Walkerssk/ Pixabay// Walkerssk/ Pixabay// Cosmin Iovan/ Pixabay // Jerzy Górecki/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)