Spanyolországban nőtt a szállodákban lefoglalt vendégéjszakák száma

Áprilisban 4,05 millió volt a szállodákban lefoglalt vendégéjszakák száma Spanyolországban.
 
A szállodákban lefoglalt vendégéjszakák száma az idei első négy hónapban 71 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi azonos időszakkal összevetve a spanyol statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint. Spanyolországban 2020 március közepéig semmi nem korlátozta az utazást. A statisztikai hivatal kimutatásaiból az is kiderült, hogy idén áprilisban a hazai turistákra jutott a lefoglalt vendégéjszakák 70 százaléka.



Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7. után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes.
A kormány számításai szerint ezen a nyáron 8,5 és 10 millió közötti külföldi turista látogatása várható, ami a járvány előtti nyári szezon 30-40 százalékát jelenti.
Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, összesen 83,7 millió nemzetközi turistát fogadott. A pandémia miatt tavaly 18,9 millió külföldi választotta úti célként, ami 77,3 százalékos visszaesést jelentett a megelőző évhez képest.
 
(MTI)