Regenerálódott Európa turizmusa

A világjárvány után Európa idegenforgalma épült fel a leggyorsabban.
 
A régión belüli utazásoknak, valamint a kedvenc úti céljaikra visszatérő amerikai turistáknak köszönhetően Európa a világ 477 millió nemzetközi érkezésének 68 százalékát szerezte meg 2022 januárja és szeptembere között, ez a világjárvány kitörése előtti turistaérkezések 81 százalékának visszaszerzését jelenti.
Az európai városokban vagy a Földközi-tenger partvidékén nyaralni vágyó utazók nagy része az év harmadik negyedévében indult útnak. Ez az egész világ turisztikai érkezéseire is igaz: a nemzetközi utazások fellendülésének nagy része július és szeptember között történt, a nyári szezonban, miután tavasszal a legtöbb országban enyhítették a beutazási feltételeket.
Európát a világ leggyorsabban talpra álló régióinak listáján a Közel-Kelet, Afrika és Amerika követi, amelyek szeptemberre elérték a 2019-es szint 77, 63, illetve 66%-át.



Ha közelebbről megvizsgáljuk az egyes úti célokat, akkor az UNWTO szerint egy maroknyi Európán kívüli ország is új rekordokat jelentett a turistaérkezések terén, ők a 2019-es szinteket is meghaladták. Ezek közé tartozik Etiópia, Honduras, Puerto Rico, a Dominikai Köztársaság, Kolumbia, El Salvador.
Ezekkel ellentétben az Egyesült Államok nem szerepelt jól: itt a tengerentúli turisták érkezési szintje szeptemberben még 34 százalékkal maradt el a 2019 előtti szintektől. Ráadásul jövőre közel 7 millió látogató marad majd el az USA-ból a vízumproblémák miatt, a US Travel Association szerint.
Az ENSZ vezető turisztikai szervének prognózisa szerint 2022 végére az utazási ágazat globálisan a járvány előtti szint 65 százalékát érheti el, ami körülbelül 1,2-1,3 billió dolláros turisztikai bevételt hoz majd, megközelítve az 1,8 billió dolláros rekordot.
 
(turizmus.com)