Párizsban a járdákat és az úttesteket is elfoglalhatják a kávéházi teraszok

Nyitott bárrá válhat keddtől Párizs, ahol a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések újabb enyhítésének keretében, 11 hét után megnyithatnak a vendéglátóhelyeknek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a forgalom elől lezárt úttesteket is elfoglalhatják.
 
„A járdákat nyugodtan, ha van hely, és a parkolóhelyeket is” – mondta Anne Hidalgo főpolgármester a Le Parisien című napilapnak adott interjúban. „Lesznek hétvégék, amikor lezárjuk a forgalom elől az utcákat azért, hogy a bároknak és az éttermeknek több hely jusson” – tette hozzá. Az intézkedés része a fővárosi önkormányzat bárokat és éttermeket féléven át, márciustól szeptemberig támogató programjának.
A vendéglátóhelyeknek a támogatásért cserébe tiszteletben kell tartaniuk egy tízpontos chartát, amelyben az egészségügyi és környezetvédelmi előírások mellett az is szerepel, hogy a kiterjesztett teraszokat este 10 órakor be kell zárni a lakók nyugalma érdekében.
A városháza csaknem húsz utcát zár le a nyáron a gépkocsiforgalom elől a teraszok kiterjesztésére.
 
(MTI)