Októbertől változhatnak a brit beutazási szabályok

Brit sajtóértesülések szerint októbertől Nagy-Britanniában eltörölhetik a nemzetközi utazásokat szabályzó „közlekedésilámpa-rendszert", vagyis nem az fog számítani, hogy az illető személy milyen besorolású országból érkezik brit földre, hanem hogy felvette-e a védőoltásokat.
 
A The Daily Telegraph értesülései szerint a zöld és a sárga státusz teljes mértékben eltűnne, ugyanakkor a piros minősítés megmaradna, és az ilyen területekről érkezőknek továbbra is szállodai karanténba kell vonulniuk.
A két oltással beoltott britek már most is szabadon utazhatnak a sárgának minősített területekre karanténkötelezettség nélkül, ugyanakkor indulás előtt és hazaérkezésük után két nappal továbbra is kötelesek teszteltetni magukat.
A bevezetni kívánt új rendszer így csak a be nem oltottak számára jelentene újdonságot. Az még nem világos, hogy nekik továbbra is karanténba kellene vonulniuk vagy alaposabb tesztelésnek vetnék alá őket hazaérkezésük után.
A változtatás révén a brit rendszer jobban összhangba kerül a nemzetközi gyakorlattal, amely elsősorban az utazók egyéni védettségét helyezi a középpontba.



Szakértők ugyanakkor nem számítanak arra, hogy a minden érkező utas számára kötelezően előírt, költséges PCR-tesztelést elvetné a kormány, bár erősödik a nyomás, hogy olcsóbb antigén tesztek alkalmazásával váltsák ezt fel.
A British Airways vezérigazgatója tegnap ismét megerősítette, hogy a nemzetközi utazásokat szabályzó brit „közlekedésilámpa-rendszer" nem hatékony és egyszerűsítésre szorul. Sean Doyle szerint a könnyítés nemcsak az utazók, hanem a légitársaságok érdekeit is szolgálná.
 
(turizmus.com)