Nyereséges évet zárt a Ryanair

A diszkont légitársaság bevétele 124 százalékkal nőtt az utasforgalom emelkedésének köszönhetően.
 
A társaság közleménye szerint a március végén lezárult pénzügyi évében 1,43 milliárd euró adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 355 millió euró veszteség után. Az elemzők várakozásai között szerényebb, 1,425 milliárd euró éves profit szerepelt. A március végével zárult pénzügyi évben elért profit nagyon közel állt a 2018. évi 1,45 milliárd euró rekordhoz.



A cég bevétele látványosan nőtt, 10,78 milliárd euróra ugrott az egy évvel korábbi 4,80 milliárd euróról, ami szintén kis mértékben felülmúlta a várt 10,68 milliárd eurót.
A repülőgépek kihasználtsága az elmúlt pénzügyi évben 93 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 82 százalékkal. A Ryanair 168,6 millió utast szállított, 74 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cég előrejelzése szerint idén ez a szám körülbelül 10 százalékkal nagyobb, mintegy 185 millió lesz.
A társaság a folyó 2024-es pénzügyi évre bevételnövekedést és az adózott eredményének emelkedését várja.
 
(MTI)