Nosztalgiautazás Németországban

Városnézés az egykori kelet-német területeken: Berlin, Lipcse és Drezda – csehországi kitérővel.

A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest – Lednice – Drezda
Reggeli indulunk Szlovákián keresztül Csehországba. A határátlépés után nem sokkal megállunk az UNESCO Világörökségek Listáján is szereplő Lednicei Kastélynál. A Liechtenstein család már a 13. században épített ide várat. Később több átépítésen ment át a kastély az évszázadok során, míg a mostani neogótikus stílus kialakult. A nyári rezidencia­ként funkcionáló épületet belülről is megtekintjük, a kastélyhoz látványos angolpark is tartozik. Kastélylátogatásunk után folytatjuk utunkat Csehországon keresztül, majd az esti órákban érkezünk a Drezda melletti szállásunkra.



Második nap: Drezda – Meissen – Berlin
Reggeli után Szászország fővárosát, Drezdát tekintjük meg: sétánk során a második világháború alatt sokat szenvedett, majd utána gyönyörűen újjáépített város épületeit csodálhatjuk meg. Látjuk a híres Semper-operát, a Miasszonyunk-templomát, a híres Albertinumot, mely otthont ad immáron 2010 óta két nagy kiállításnak. Megtekintjük a régi és az új piacteret és a Brühl-teraszt, valamint az Elba-parti részeket.
Délután továbbutazunk Meissenbe, ahol megtekintjük az 1710-ben alapított, világhírű porcelángyárat. Látogatásunk során megismerhetjük a porcelánkészítés legfontosabb fázisait, majd bepillantást nyerhetünk a gyár gazdag porcelántörténeti kiállításába. Ezt követően a német fővárosba, Berlinbe utazunk.


 
Harmadik nap: Berlin
Reggel kezdjük az ultramodern stílusban újjáépült, a harmadik évezred fővárosának is nevezett metropoliszban az autóbuszos és gyalogos városnézést. Programunk során megismerjük a legfontosabb látványosságokat: a kormányzati negyedet (volt a Reichstag) és a Brandenburgi-kaput, ami a két Berlint elválasztó határ jelképe volt. Ezután következik a Potsdamer Platz, az Alexanderplatz és környéke a TV-toronnyal, mely az NDK-s időkben is az egyik legkeresettebb látványosság volt. Felkeressük a Checkpoint Charlie-t, mely a leghíresebb katonai ellenőrzőpont volt a szovjet és az amerikai zónahatáránál (később itt alakult ki a Kelet- és Nyugat-Berlin egyik leghíresebb átkelőpontja). Sétákat teszünk a „régi Berlin” negyedeiben is, mint a Nikolai-viertelben, vagy a Csendőr-téren.
Ezt követően kirándulunk buszunkkal a Humbold Egyetem és az Unter den Linden érintésével Charlottenburgba és a híres Kurfürstendammra.



Negyedik nap: Berlin – Potsdam – Lipcse
Reggeli után Potsdamba látogatunk. A híres uralkodó Nagy Frigyes nyári rezidenciáját, a porosz Versailles-nak nevezett Sanssouci-kastélyt keressük fel. A barokk kastély maga is látványos, de a parkja még csodálatosabb. Kastélylátogatásunk után továbbutazunk Lipcsébe, ahol Bach élt és alkotott. Megnézzük a Bach által oly gyakran látogatott Tamás-templomot, amely előtt a zeneszerző szobra áll.
Ezt követően sétálunk a hangulatos belvárosi utcákon. Koradélután hagyjuk el a város központját, és felkeressük a város határában lévő, Népek csatájának emlékművét (Napóleon első vereségének helyszínén több mint 120 000 ember halt meg).


 
Ötödik nap: Pirna – Csehország – Szlovákia – Budapest
Reggeli után egy hangulatos német kisvárost keresünk fel. Pirnában a reneszánsz és a barokk házak érdekesen követik egymást, megtekintjük a Mária templomot. Városnézésünk után Csehországon, majd Szlovákián keresztül folytatjuk utunkat hazafelé, Magyarországra Rajkánál lépünk be.


 
Fotók: Achim Scholty/ Pixabay// Simy27/ Pixabay// FelixMittermeier/ Pixabay// Daniel Bahrmann/ Pixabay// Michael Bußmann/ Pixabay// neufal54/ Pixabay// 2966152/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(1000 út utazási iroda)