Nem állítják le minden amerikai járatukat az európai légicégek

Nem állítják le minden amerikai járatukat a nagy európai légitársaságok az amerikai beutazási korlátozások ellenére sem, de jelentősen csökken a járatszám a transzatlanti útvonalakon.
 
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerda este jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt március 13-án éjféltől nem léphetnek be az Egyesült Államok területére azok, akik a schengeni övezetben voltak az elmúlt 14 napban. A rendelkezés nem vonatkozik a hazatérő amerikai állampolgárokra.



A Lufthansa Group erre reagálva délután azt közölte a honlapján, hogy a frankfurti, zürichi, bécsi és brüsszeli bázisokról továbbra is közlekednek New York, Chicago és Washington repülőterére. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden más járatot töröltek, a nyugati partra egyetlen járat sem indul el. Hasonló döntést hozott az Air France is, a párizsi központú légitársaság tájékoztatása szerint szombatig minden járat menetrend szerint közlekedik.
Európa és az Egyesült Államok között naponta mintegy 250 gép közlekedik, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint a korlátozó intézkedés 500 járatot és naponta 125 ezer utast érint.
 
(MTI)