Megnyílt a Prowein nemzetközi borkiállítás

Az Agrármarketing Centrum (AMC) is résztvevője a világ legrangosabb bor- és szeszesital szakkiállításának, a düsseldorfi Prowein-nak március 19-21. között.
 
Az AMC Wines of Hungary standján mesterkurzusok látogatása mellett Magyarország legkiválóbb borait és gyümölcspárlatait kóstolhatja meg a nemzetközi közönség, köztük egy magyar különlegességet, a Tokaji Eszenciát.
Az AMC standján a tokaji mellett a balatoni és további három borrégió borászi is képviseltetik magukat, vezetett borkóstolókat és szemináriumokat szerveznek a szakmai résztvevőknek.



A három napos rendezvényen 11 mesterkurzust tartanak a magyar és nemzetközi borakadémikusok, valamint a Master of Wine borszakértők, kiemelten az olyan szőlő- és borfajtákról, mint a kékfrankos, a furmint vagy a tokaji aszú. Az AMC a Pálinka Nemzeti Tanáccsal együttműködve a gyümölcspárlatokat bemutató Prowein Spirit szekcióban is képviselteti magát, ahol három pálinkaház kiválóságait ízlelhetik meg az érdeklődők.



A Prowein szakkiállítás a borászati szakma legrangosabb nemzetközi eseménye, ahol legutóbb 62 ország 5700 kiállítója vett részt, a látogatók pedig mintegy 145 országból érkeztek.
 
(MTI)