Hétfőtől nem kell teszt a beoltottaknak az angliai beutazás előtt

Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták, és nem a brit kormány által vörös kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.
 
A brit közlekedési minisztérium által a múlt hónap végén bejelentett intézkedés azok számára lépett életbe, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták. Az egykomponensű oltóanyagok esetében értelemszerűen egy oltási adag beadása is teljes körű immunizációnak számít.
Hétfőtől megszűnt a zöld és a sárga járványkockázati besorolás is (az utóbbiba tartozott Magyarország), és csak a vörös kategória maradt meg.
Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) engedélyezte.



A minisztériumi tájékoztatás szerint október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz. Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.
Ez a módosítás hétfőn még nem lépett életbe, az Angliába érkezőknek most még el kell végeztetniük a beutazás után második napon kötelező PCR-koronavírustesztet. E kötelem megszűnésének pontos dátuma egyelőre nem ismert, de a közlekedési minisztérium már utalást tett arra, hogy az angliai érkezés utáni tesztelőírás módosításának időpontja várhatóan egybeesik az angliai iskolák októberi őszi szünetének végével.
 
(MTI)