Közel felére csökkent a német vendéglátóipar forgalma

Közel a felére csökkent a német vendéglátóipar forgalma a koronavírus-járvány kezdete óta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált kimutatása alapján.
 
Tavaly március óta az idén januárig a német vendéglátóipari vállalatok bevétele árkiigazítással 47,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest.
A járvány miatt tavaly márciusban bevezetett korlátozások óta egyetlen hónapban sem érte el a vendéglátóipari vállalatok bevétele az egy évvel korábbi szintet.
A nyári hónapokban bevezetett lazítások nem hoztak lényeges fellendülést a vendéglátóiparnak. Még a legforgalmasabb hónap, augusztus bevétele is 20,5 százalékkal maradt el a 2019 augusztusitól.



A márciustól januárig terjedő időszakban a szállodaipar bevétele 54,8 százalékkal, az éttermek, bárok és kávézók forgalma pedig 42,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A szállodaiparon belül a hotelek forgalma 57,0 százalékkal, a nyaralóké 41,8 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a kempingek forgalma a július-októberi periódusban meghaladta az egy évvel korábbit és ennek köszönhetően a március-januári időszakban mindössze 9,7 százalékkal kisebb bevételre tett szert, mint az előző évben.
A vendéglátóiparban foglalkoztatottak száma egyötödével, 19,2 százalékkal csökkent a március-januári periódus átlagában az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb létszámcsökkenés, 38,9 százalékos az italmérésekben volt, a legkisebb, 17,8 százalékos a szállodákban és panziókban.
A német vendéglátóipar 2018-ban 98,3 milliárd eurós forgalmat bonyolított, ennek több mint kétharmadát, 65,1 milliárd eurót éttermi és egyéb élelmezési szolgáltatásokkal, 33,2 milliárd eurót pedig szállásolási szolgáltatásokkal. Az ágazat túlnyomórészt kisvállalkozásokból áll. A 232 ezer vállalkozásnak 72 százaléka, 166 ezer tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. Az ágazat 2,4 millió alkalmazottat foglalkoztat.
 
(MTI)