Körút Dél-Balkánon

Hét napos körút Montenegró, Albánia, Szerbia és Horvátország érintésével.

A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.

Első nap: Belgrád
Reggeli indulás után Röszkénél lépünk be Szerbiába, majd a gazdag termőföldjéről híres Vajdaságon keresztül érkezünk a szerb fővárosba, Belgrádba. Itt városnézés következik (Nemzeti Színház, Királyi Palota, óváros), valamint megtekintjük Nándorfehérvár várát, mely 1829-ig jelentős erődítmény volt. Itt aratott világraszóló győzelmet Hunyadi János a török csapatok felett 1456‑ban.


 
Második nap: Moraca - Montenegró - Albánia
Utazás Szerbián keresztül Montenegróba. Festői tájakon, Jahorina, Zlatibor, Jelica, Pester érintésével utazunk, a hegyek között lévő völgyben suhan az autóbuszunk. Útközben rövid látogatás a Moraca-kolostornál, mely a maga nemében páratlan bájjal bír: csörgedező patak, meredek hegyoldal és hangulatos völgy veszi körbe a kolostort.
Montenegró fővárosán áthaladva az albán határ felé vesszük az irányt, és Han i Hotitnál lépünk be az országba. A határátkelést követően 45 perces buszozás után érkezünk első albán szállásunkra, Shkodrába, Észak-Albánia legnagyobb városába.



Harmadik nap: Shkodra - Rozafa - Tirana - Durres
Délelőtt városnézés Shkodrában, amely során a belváros mellett egy muzulmán mecsetet és egy katolikus templomot is meglátogatunk. Ezután a közelben lévő Rozafa várát keressük fel, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre. Folytatjuk utunkat Tiranába, ahol városnézés szerepel a programunkban. A Szkander bég téren hemzsegnek a látnivalók: az Et’hem Bey-mecset, az Óratorony, a tér névadójának szobra, a Nemzeti Könyvtár, a Nemzeti Történeti Múzeum, és végül az egyetemi negyed. A fővárosból továbbutazunk, és Durres közelében foglaljuk el a szállásunkat, majd jó idő esetén kimegyünk a tengerpartra.



Negyedik nap: Durres - Kruja - Lezha - Shkodra
Reggeli után Durres központjába megyünk, ahol megtekintjük az amfiteátrumot és a belváros tengerparti szakaszát. Programunk után továbbindulunk Szkander bég szülővárosába, Krujaba. A hegytetőn álló várban, ahol egykoron Szkander bég a törökök ellen harcolt, jelenleg a nemzeti hősnek szentelt múzeum várja a látogatókat. Ezt követően az etnográfiai múzeumot tekintjük meg, amely a maga kategóriájában Albánia leggazdagabb gyűjteménye. Délután folytatjuk utunkat Lezhaba, ahol Szkander bég látványos mauzóleumát fényképezhetjük le. Estére érkezünk szálláshelyünkre, Shkodrába.



Ötödik nap: Shkodra - Montenegró - Kotor - Horvátország - Bosznia
Ez a nap a tengerről szólni: Montenegróban haladva érkezünk meg a Kotori-öbölbe, ahol meglátogatjuk a Világörökségi listán is szereplő gyönyörű várost. Sétálunk a belvárosban és közben megtekintjük a látványos katedrálist. Ezt követően folytatjuk utunkat a tengerpart mentén Montenegróban, majd Horvátországban halad autóbuszunk. Dubrovnik mellett elhaladva egy látványos panorámaúton érkezünk meg Bosznia-Hercegovina tengeri kijáratához, az ország egyetlen tengerparti településéhez, Neumhoz.



Hatodik nap: Montenegró - Mostar - Szarajevó
Reggel vadregényes úton, a Neretva folyó völgyében kanyarog a buszunk észak felé. Megállunk Mostar festői városában, ahol megcsodáljuk az újjáépített hidat, melynek helyreállításában magyar mérnökök is segédkeztek. Este érkezünk Bosznia- Hercegovina fővárosába, Szarajevóba. A várost a hároméves délszláv háborút követően lakói építették újjá, és varázsolták pezsgő életűvé.



Hetedik nap: Szarajevó - Horvátország - Udvar - Budapest
Reggeli után séta Szarajevó belvárosában. Török műemléképületek, főtér, Nemzeti Könyvtár, óváros, és láthatjuk Gavrilo Princip merényletének helyszínét is. Elhagyva a várost erdőkkel, hegyekkel és kis fehér mecsetekkel tarkított úton halad autóbuszunk, Budapestre az esti órákban érkezünk.



Fotók: pixelRaw/ Pixabay// Aleksandar Ciric/ Pixabay// Max Yakovlev/ Pixabay// 921creatives/ Pixabay// Ervin Gjata/ Pixabay// Salih Altuntaş/ Pixabay // Chris Spencer-Payne/ Pixabay// Michael Römer/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)