Kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban

A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban.
 
A németországi tartomány kormányának egészségügyi minisztere, Petra Köpping a hétfőn életbe lépő rendeletet ismertetve elmondta, hogy csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken (2G-szabály), a többiek pedig még negatív teszteredménnyel sem.



Az egyelőre november 25-ig érvényes előírások szerint az oltatlanok nem léphetnek be a szabadidő eltöltésére szolgáló intézmények és a kulturális intézmények zárt részeire, így például nem mehetnek vendéglőbe, moziba, szórakozóhelyre, vagy könyvtárba, múzeumba. A nagyobb szabású, ezernél több ember részvételével tartott rendezvényekre az oltatlanok akkor sem léphetnek be, ha a helyszín nem fedett, az idősotthonokban és a bentlakásos ápolási otthonokban pedig minden dolgozót naponta tesztelni kell, függetlenül attól, hogy beadatták-e már az oltást.
A szigorítás célja, hogy sikerüljön a társadalmi és gazdasági életet megbénító újabb általános lezárás nélkül átvészelni a járvány negyedik hullámát.
 
(MTI)