Kalandozás Portugáliában (1. rész)

Várak, templomok, kolostorok és tengerpartok.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest – Lisszabon – Fatima – Tomar – Nazaré
A reggeli órákban érkezünk Lisszabonba, majd rögvest Közép-Portugália felfedezésére indulunk. Első állomásunk Fatima, mely Európa egyik legjelentősebb zarándokhelye. Fatima misztikus hely minden hívőnek: a leírás szerint 1917. május 13-án volt az első Mária jelenés, itt jelent meg a Szűzanya a három pásztor előtt. Megtekintjük a csodálatos teret, amely nagyobb, mint a római Szent Péter tér. A Nosa-Senhora-do-Rosário bazilika megtekintése után érkezünk Tomárba, Portugália egyik leglátványosabb helyszínére.


 
Megtekintjük a Krisztus-rendi lovagok egykori várát és kolostorát, amely Portugália legnagyobb épületegyüttese (a 12. században épült hét kerengőjéből hat ma is látogatható). Tomarból Portugália egyik legvarázslatosabb halászfalujába, Nazaréba érkezünk, melynek lélekszáma nyáron megsokszorozódik. A bájos településnek különleges atmoszférája van, mert az ide látogató úgy érzi, a múltba csöppen. Ez tükröződik az épületeken és a helyiek öltözködésén, és mégis: a népszerű üdülőhely pezsgő éjszakai életéről is ismert.



Második nap: Nazaré
Szabadnap, pihenés az óceánparton. Tipp: kapaszkodjunk fel siklóval a magas sziklákon elterülő régi városrészre, a Sítióra, ahonnan csodás kilátás nyílik Nazaréra! Nézzük meg a 12. századi Capela di Memoria bájos kis kápolnát, ahol a legenda szerint egykoron Vasco de Gama, a híres felfedező is hálát adott az Indiából való sikeres visszatéréséért.


 
Harmadik nap: Alcobaca – Batalha – Coimbra
Reggeli után fakultatív kirándulás következik: Alcobacaba indulunk, ahol megtekintjük a 12. században, Alfonz király által alapított monumentális Santa Maria kolostort. Következő állomásunk Batalha. Itt található Portugália legszebb angol gótikus kolostora és temploma, a Győzelmes Szűz Mária templom. Az épület külön érdekessége a befejezetlen kápolna 15 méter magas és 7 méter széles kapuzatával. Ezt követően Coimbrába, az ősi egyetemi városba utazunk. Sétálunk a 13. században épült, első portugál egyetem falain belül, megtekintjük a dísztermet, a falakat díszítő híres azulejos csempéket, a Szent Mihály kápolnát, és a barokk könyvtárat, ahol közel 300 000 kötetet őriznek. Elsétálunk a közelben található Sé Nova székesegyházhoz és a Sé Velhohoz.


 
Negyedik és ötödik nap: Nazaré
Szabadnap, pihenés az óceánparton.
 

Fotók: Alice Maia Pixabay// Carlos Paes/ Pixabay// LauraRinke/ Pixabay// Viktor Levit/ Pixabay// luismarques2/// Pixabay// Alice Maia / Pixabay// Oleg Shakurov/ Pixabay
 
(1000 út utazási iroda)