Horvátországban 70 százalékkal kevesebb turista nyaralt az első félévben

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
 
Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója közölte: júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették.
Mint mondta, a körülményekre tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találta kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírus-fertőzött turistát sem az országban.
A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján június végéig a hazai turisták a vendégéjszakák 31 százalékát, a külföldi turisták a 69 százalékát töltötték el országban.



A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték.
Stancic szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára.
 
(MTI)