Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt.
 
Zdravko Pocivalsek szlovén gazdasági miniszter az általa vezetett szakértői felülvizsgálati csoport ülését követően a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kormánynak, hogy a bevezetett korlátozások által leginkább érintett ágazatban, a turizmusban május 30-a után is hosszabbítsa meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésre elfogadott gazdaságélénkítő intézkedéseket.
Szavai szerint legalább még négy hónapig vagy az év végéig állami támogatásban kell részesíteni az idegenforgalmi vállalkozásokat, továbbá egy külön alapot kell létrehozni, amely vissza nem térítendő támogatásokkal, valamint kedvezményes kölcsönökkel segíti majd a turizmus újraélesztését. Szlovéniában a turizmusból származó bevételek a bruttó hazai termék (GDP) 12 százalékát teszik ki.



Simon Zajc államtitkár kiemelte: szigorú óvintézkedések mellett már a jövő héten újranyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, júniustól pedig a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is. Minderről még a kabinet konzultálni fog a járványügyi szakemberekkel – tette hozzá.
Gregor Jamnik, a Szlovén Idegenforgalmi Szövetség elnöke szerint amennyiben újranyitnák a határokat azon országok felé, ahol hasonló a járványügyi helyzet, mint Szlovéniában, a szállodák kihasználtsága a nyáron elérhetné a harminc, őszre pedig az ötven százalékot.
Horvátország nagyon számít a szlovén turistákra. A németek után a szlovénok töltik el a legtöbb vendégéjszakát az országban. A szlovén állampolgárok továbbá 120 ezer ingatlannal, 8500 hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel is rendelkeznek a tengerparti országban.
 
(MTI)