Hetvenezer résztvevőt várnak Kolozsvárra az Untold fesztiválra

Több mint száz országból napi hetvenezer résztvevőt várnak a szervezők Kolozsvárra a csütörtöktől vasárnapig tartó Untold fesztiválra.
 
A Kolozsvár belvárosában kezdődő könnyűzenei fesztivált az év legjelentősebb európai zenei rendezvényének tekintik a szervezők. Amint Edy Chereji, a szervező csapat kommunikációs vezetője a Digi24 hírtelevíziónak szerdán elmondta: a koronavírus járvány miatt Európa több jelentős fesztiválját nem szervezték meg 2021-ben, így a kolozsvári fesztivál gyűjti össze a legnevesebb előadókat.



Az Untoldon fellépő mintegy kétszáz előadó és együttes között lesz David Guetta, Martin Garris, Tyga, Dimitri Vegas & Like Mike, The Script és Steve Aoki. A szervezők szerint a fesztivál kisebb színpadjain minden zenei stílus kedvelői megtalálják az ízlésüknek megfelelő zenét.
A fesztiválra azok léphetnek be, akik az egységes európai védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. A résztvevők más-más színű karszalagot kapnak aszerint, hogy be vannak-e oltva, vagy átestek a betegségen. A fesztivál honlapján ugyanakkor azoknak a laboratóriumoknak a listáját is közölték, amelyekben elvégezhető a koronavírus-teszt, melynek negatív eredménye szintén lehetővé teszi a részvételt.
 
(MTI)