Három lépcsőben oldják fel a karantént Franciaországban

Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént.

„Az enyhítések három fokozatban a járvány alakulásától és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kockázataitól függően fognak megvalósulni: először december 1. körül, aztán az év végi ünnepek előtt, és végül 2021. januártól" – mondta Gabriel Attal kormányszóvivő.
Megerősítette, hogy a járványhelyzet javulása miatt a kereskedelem egy héten belül újraindulhat a karácsonyra való tekintettel, miután a december az egyik legfontosabb időszak az árbevétel szempontjából.



A vendéglátóhelyek, amelyeket a vírus terjedése szempontjából a legveszélyeztetettebb helynek tartanak a hatóságok, még nem nyithatnak ki, és a kijárási korlátozások is egyelőre érvényben maradnak.
A vonatok december 14-től azonban már teljes kapacitással közlekednek, és a jegyek is lefoglalhatók, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkortól szűnhet meg a lakhelyelhagyási tilalom.
 
(MTI)