Harmadára csökkent a Horvátországba látogató magyarok száma tavaly

A korábbi évhez képest mintegy harmadára csökkent a magyar vendégek száma Horvátországban 2020-ban, a vendégéjszakák számában ugyanakkor kisebb mértékű volt a mérséklődés.

A Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója, Ivana Herceg közölte: tavaly több mint 220 ezer magyar turista járt Horvátországban, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A magyar vendégéjszakák száma az előző évihez képest 60 százalékkal 1,3 millióra mérséklődött a múlt évben.
A továbbra is az egyik legjelentősebb vendégkörnek számító magyarok legkedveltebb úti célja sorrendben Crikvenica, Rovinj, Vir, Opatija, Rab és Krk volt. A Magyarországról érkezők 53 százaléka magánszálláson, 17 százalékuk szállodában, 10 százalékuk pedig kempingben szállt meg.



A kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyeken vendégeskedők, valamint a hajós charterekkel érkezők számát összesítő eVisitor rendszer alapján 2020-ban 7,8 millió turistát regisztráltak Horvátországban, 2019-hez képest 63 százalékkal kevesebbet.
A vendégéjszakák száma 54,4 millió volt, ami 50 százalékkal mérséklődött a korábbi esztendőhöz képest. Az összes turista közül a külföldiek 43,1 milliónyi vendégéjszakát töltöttek az adriai államban, 55 százalékkal kevesebbet 2019-hez képest.
A Horvátországban nyaralók körében a vendégéjszakák alapján az Isztria, a Kvarner régiója és Zadar megye volt a legnépszerűbb. A külföldiek közül a legtöbb vendégéjszakát, 12,7 milliót a németek, 8,3 milliót a szlovének, 4,6 milliót pedig a lengyelek töltöttek a múlt évben, Horvátországban.
 
(MTI)