Folytatódik a turizmus megmentése Ausztriában

Az osztrák kormány március 11-től igényelhető 100 millió eurós gyorshitele a turisztikai szektoroknak egy hét alatt ki is merült, azonban azt továbbra is igényelhetik a vállalkozások, mert folyamatosan töltik fel a keretet.
 
A március 15-én az osztrák nemzetgyűlés által elfogadott 4 milliárd eurós (COVID-19) első törvénycsomag kiegészítéseként március 21-én fogadta el a nemzetgyűlés a mindösszesen 38 milliárd euró (13 ezer milliárd forint) értékű mentőcsomagot is, ami biztosítja a gazdaság stabilitását, újraindítását, mely a második világháború óta a legnagyobb volumenű költségvetésisegély-program. Célja, hogy életben tartsák a gazdaságot és megelőzzék a tömeges munkanélküliséget.
A gazdaságmentő csomag része egy 15 milliárd eurós gyorssegély a leginkább érintett szektoroknak. 10 milliárd euró a közterhek és adók átütemezésének/kiváltásának fedezetét biztosítja, míg 9 milliárd euró hitelekhez nyújt garanciát a likviditás megőrzése érdekében. A szövetségi kormány hangsúlyozza, hogy a keret felülről nyitott, „kerül, amibe kerül.” A végrehajtó rendeletek kidolgozása sok esetben még folyamatban van, várhatóan a napokban megjelennek.


 
A turisztikai szektoroknak nyújtott gyorshitelek 100 millió eurós kerete egy hét alatt kimerült, de mivel felülről ez is nyitott, folytatják a segélyek folyósítását.
A cégeknél az alkalmazottak esetében szintén lehetséges már a rövidített munkaidő alkalmazása, s az ehhez kötött állami támogatási konstrukció, amely keretében a munkavállalók munkaidejét 10-90% mértékben lehet csökkenteni, ugyanakkor a bérüket megtarthatják, mert az állam a munkáltató felé átvállalja a csökkentett munkaidőn felüli bért és annak TB-n kívüli közterheit március, április és május hónapokra. Szükség esetén ez három hónappal meghosszabbítható. A munkaügyi hivatalnál kell a támogatást a munkáltatóknak igényelni.
 
(turizmus.com)