Finnország íze

Áruházakban kezdi árusítani a járatai első osztályán kínált ételeket Finnország legnagyobb légitársasága, hogy dolgozóinak munkát, az utazást hiányoló embereknek pedig a repülés „egy falatnyi élményét” biztosítsa.
 
Az állami kézben lévő vállalat közlése szerint a Taste of Finnair elnevezésű termékeket csütörtöktől lehet megvásárolni. A Finnair Kitchen szerint a skandináv és ázsiai ízvilág kedvelőinek szánt készételek – rénszarvasos húsgolyó, sarkvidéki szemling, terijakis marha japán módra – nagyjából 10 euróba (3600 forint) kerülnek.
Kimmo Sivonen, az ételeket forgalmazó K-Citymarket Tammisto üzletvezetője szerint a boltokba kerülő Finnair ételek kevésbé sósak és fűszeresek, mint a fedélzeten kínált változatok, amelyeknek azért intenzívebb az íze, mert a nagy magasság tompítja az emberek ízérzékelését.



Az elviteles ételek forgalma drasztikusan megugrott Finnországban tavasz óta, miután a helyi munkaerő csaknem 60 százaléka otthonról kezdett dolgozni a koronavírus-járvány miatt. A légitársaságok világszerte próbálnak munkát adni dolgozóiknak és igyekeznek kiaknázni az emberek repülési vágyát a koronavírus-járvány közepette. Az utasok választhatnak például álutazásokat, amikor a repülőgép ugyanoda száll le, ahonnan elindult, de arra is van lehetőség, hogy csak eltöltsenek némi időt a fedélzeten ülve.
 
(MTI)