Európai körutazások: Belgrádtól a Vaskapuig

Négynapos körutazás a déli szomszédoknál.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.
 
Első nap: Budapest - Szabadka - Karlóca
Reggeli indulás Budapestről, Szeged érintésével határátkelés a Vajdaságba. Városnézés Szabadkán: városháza díszterme, Zsolnay-kutak, zsinagóga és séta a belvárosban. Továbbutazva átszeljük Bácskát és Újvidékre megyünk, mely a Vajdaság tartományi székhelye és Szerbia harmadik legnagyobb városa. Bejárjuk a várost, láthatjuk a Monarchia legjelentősebb és Európa második legnagyobb erődjét, a péterváradi erődöt, melyet a Duna túlsó partjáról le is tudunk fényképezni.



Az erőd régen védelmi szerepet töltött be, napjainkban kedvelt kirándulóhely. A vár toronyórájának mutatói is különlegesek: a nagymutató mutatja az órák múlását, nem pedig a kismutató.
Utunkat a Szerémségben folytatjuk: Karlócán meglátogatjuk a karlócai békekötés színhelyén emelt kápolnát, amely a Békehozó Miasszonyunk nevét viseli, majd szálláshelyünkre utazunk.



Második nap: Belgrád - Zimony - Szendrő
Reggeli után bejárjuk a híres, sok ostromot megélt nándorfehérvári várat; itt aratott fényes győzelmet 1440-ben Tallóci János várkapitány az ostromló szultáni seregen. 1514-ben itt győzte le Dózsa György nándorfehérvári lovastiszt a szendrei lovas szpáhik vezérét, a legyőzhetetlennek hitt epireoszi Ali béget. 1456‑ban Hunyadi János és Kapisztrán János itt verte vissza a török ostromot.



Ezt követően buszos városnézés a központban: színház épülete, királyi palota, koronázási templom, parlament épülete. A déli órákban keressük fel Zimonyt, ahol megtekintjük a Magyar Millenniumi Emlékművet, mely az országos hét millenniumi emlékművek egyike. Felsétálunk a neogótikus lovagtorony kilátójába, majd utunk következő állomása a Duna partjára épült, hatalmas szendrői vár, amelyet Zsigmond magyar király parancsára emeltetett Brankovics György a Nagy-Morava folyó védelmének érdekében.



Harmadik nap: Galambóc - Orsova - Vaskapu
Ez a nap a méltán híres szorosokról, a Kazánról és a Vaskapuról szól. Délelőtt a folyam mentén haladunk buszunkkal, így érjük el Galambóc környékét. Kívülről megcsodáljuk az érdekes fekvésű, stratégiailag fontos, teljesen újjáépített Galambóc várát.
A Galambóci-szorosnál a 6,3 km széles Duna hirtelen 300 méterre szűkül. Az 1971-es duzzasztás során víz alá került Traianus út és Széchenyi út vonalát követve hamarosan elérjük a Baross-emléktáblát. Láthatjuk a duzzasztás során vízbe került Drankó várat, a Grében sziklát, Szinicét és várát is. Továbbhaladva a Duna mellett érintjük a Dunatölgyesi-öblöt a Varnica hajójelző állomással. A Mrakonya patak torkolatánál található Decebalus dák uralkodó sziklába vésett arcképe.



Végezetül a Vaskapu-szorosnál az egykori Vaskapu-zuhatag helyén épült Vaskapu I. vízerőmű gátján halad autóbuszunk és átkelünk Romániába.
Koradélután hajóra szállunk Orsovánál, és hosszan hajózunk a Dunán. Ekkor Orsovától a Traianus-táblát, a Kis-Kazán-szorost és a Dunatölgyesi-öblöt érintve egészen a Nagy-Kazán-szoros bejáratáig úszik hajónk. Útközben lefényképezhetjük a Nagy-Kazán-szoros kijáratát. Látjuk még a Veteráni- és a Ponikova-barlangok bejáratait is, majd elhajózunk egészen az 2018. május 26-án felavatott új Széchenyi-emléktábláig, majd völgymenetben visszatérünk Orsovára.



Negyedik nap: Temesvár - Budapest
A Bánságon átutazva érjük el Temesvárt, ahol városnézésen veszünk részt. Sétánk elején láthatjuk a Mária Terézia-bástyát, a római katolikus székesegyházat és a Szentháromság-szobrot. Az egykori Vármegyeházában most a Temesvári Szépművészeti Múzeum található. Tovább haladva lefényképezhetjük a szerb majd a római katolikus püspöki palotát, továbbá a szerb majd a román ortodox székesegyházat. Végezetül felkeressük a Savoyai-házat, a belvárosi zsinagógát, amely régen váltóbankként funkcionált. Temesvár magyar emlékei közé tartozik többek közt Klapka György honvédtábornok szülőháza és a Hunyadi-palota is. A szabadprogramot követően Makónál lépünk be Magyarországra, Budapestre az esti órákban érkezünk.



Fotók: falco / Pixabay// Djordje Jovanovic/ Pixabay// Branko Radojevic / Pixabay// Djordje Jovanovic/ Pixabay// falco/ Pixabay / Albrecht Fietz/ Pixabay// falco/ Pixabay// Jenny Friedrichs/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

(Proko Travel utazási iroda)