Egyre több jegyet ad el a Lufthansa a 2021 nyári járataira

Az új típusú koronavírus elleni oltások megjelenéséről szóló hírek hatására robbanásszerűen emelkedik a foglalások száma a Lufthansa jövő nyári járataira.

Carsten Spohr a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilapban közölt interjúban elmondta, hogy megháromszorozódott a foglalások száma, amióta a vakcinafejlesztések sikere révén „konkrét kilátás” nyílt a világjárványt megfékező oltásra. Hozzátette, hogy a húsvéti időszakra is egyre több foglalás érkezik, ami azt mutatja, hogy az utazók a járványhelyzet javulására számítanak.



Így a Lufthansa is bizakodóan várja az új évet. Az új számítások szerint az utasforgalom 2021 egészét tekintve nagyjából a járvány előtti, 2019-es szint felét éri el, nyáron és ősszel viszont akár 70 százalék is lehet ez az arány.
A légi közlekedés legnagyobb német szereplője így a korábban vártnál hamarabb lábalhat ki a válságból, már 2022-ben ismét nyereséges lehet, és 2023-ban megkezdheti kivonulást a tulajdonosok köréből a német állam, amely hatmilliárd euró tőkét és további a hárommilliárd euró hitelt biztosított a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) stabilizáláshoz.
 
(MTI)