Ciprusra is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

Jövő héttől a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra.
 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon „elég bonyolult az utazás”, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. A minisztérium Ciprussal megállapodott az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között.



Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak és ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak által igénybe vehető szolgáltatásokat.
 
(turizmus.com)