Ciprus, a szerelem szigete (1. rész)

Hatnapos körutazás tengerparti pihenéssel.

A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest - Paphos - Kurion - Limassol - Ayia Napa
Ciprusra érkezésünk után első megállónk a reptér közelében lévő Paphos történelmi városában lesz, mely 2017‑ben Európa Kulturális Fővárosa volt. Archeológiai parkja az UNESCO Világörökség részét képezi római kori villáinak maradványaival. Láthatjuk többek között a Dionüszosz villában gyönyörű állapotban megmaradt mesés padlómozaikokat. Ezt követően felkeressük Szent Pál oszlopát, ahová a legenda szerint az apostolt kikötözték, és 39 korbácsütést mértek rá. Ezután megnézzük a mellette álló templomot, a körötte feltárt műemlékekkel.


 
A nap folyamán a sziget déli partvonala mentén haladunk autóbuszunkkal, miközben gyönyörködhetünk a Földközi-tenger csodás látványában. A kora délutáni órákban megnézzük Aphrodité szikláját Petra tou Romiou tengerpartján. A monda szerint az istennő itt lépett ki a habokból, és amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák nőttek ki a földből. Jó idő esetén itt lesz módunk megmártózni a tengerben, akár a sziklát is körbe lehet úszni.


 
Következő megállónk az ókori romváros, Kurion, mely egykor virágzó római település volt. Itt található egy, a mai napig működő görög-római színház és számos közfürdő is, de a fő látványossága a több mint 1500 éves mozaik. Ezután Limassol történelmi városrészében teszünk rövid sétát. Az esti órákban foglaljuk el szállásunkat Ciprus délkeleti tengerparti csücskében lévő Ayia Napa városában.


 
Második nap: pihenés vagy hajókirándulás
Egész nap fürdés, napozás és pihenés. A városban több kitűnő strand is található, ezek a szállodából 10-15 perces sétával érhetőek el, de a hotelnek is van medencéje, napozóágyakkal. Azoknak, akik nem akarnak fürdeni fakultatív hajókirándulást szervezünk, ami érinti többek közt a Greco-fokot is.



Harmadik nap: pihenés vagy Larnaca-Nicosia kirándulás
Egész napos pihenési lehetőség a szállodában vagy a közeli strandokon. Aki szeretne, jelentkezhet a fakultatív larnacai városnézésre, mely során megtekintjük az óvárost és a Szent Lázár templomot. Az egykori Kition a sziget az egyik legősibb települése, ahol a legenda szerint Lázárt eltemették. A templomban láthatjuk a neki tulajdonított szarkofágot is. Majd rövid időre megállunk a Larnaca külső részén fekvő sóstónál, melynek partján találjuk a Hala Sultan Tekke mecsetet, a muzulmánok egyik legfontosabb zarándokhelyét.

 

Ezután a fővárosba, Nicosiába utazunk. A világ utolsó megosztott fővárosába érve megnézzük a Zöld vonal egy részét, amely 1963 óta görög és török oldalra választja szét Nicosiát. Elhaladunk a Velencei fal mellett, amely az óvárost határolja el az új városrésztől. Programunkban szerepel még a Szent János katedrális, a Ciprus Múzeum, majd rövid séta a belváros hangulatos sikátoraiban. Ezt követően szabadprogram következik.


 
Fotók: Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Walkerssk/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)