Berlinben kipróbálják a kultúra újraindítását

Kísérleti programot indítanak Berlinben annak vizsgálatára, hogy miként működhet az előadóművészet a koronavírus-járvány közben; világhírű intézmények vesznek részt a vállalkozásban.

A járványlassító korlátozások miatt tavaly november óta kényszerszünetet tartó ágazat kísérleti újraindításának nyitánya a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble előadása és a Berlini Filharmonikusok hangversenye lesz március 19-én és 20-án.A koncertekre, hangversenyekre, előadásokra csak személyre szóló jeggyel és antigén gyorsteszttel kimutatott negatív lelettel lehet belépni. A tesztet a rendezvény napján, legkésőbb a műsorkezdés előtt 12 órával kell elvégeztetni. A tesztet a jegy felmutatásával ingyenesen lehet elvégeztetni a szervezőkkel együttműködő tesztközpontok valamelyikén vagy némely intézmény esetében akár a helyszínen.


 
Fejenként legfeljebb két jegyet lehet vásárolni és csak az adott intézmény online jegyárusító szolgáltatásában. Az elővásárlás március 12-én kezdődik. A vásárlónak a nevét, születési idejét és az elérhetőségét is meg kell adnia, hogy követhetőek legyenek az esetleg keletkező fertőzési láncolatok. A rendezvényeken kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, vagy KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése, valamint az egymás közti legalább másfél méteres távolság és az egyéb helyi fertőzéshigiéniai szabályok betartása.



A Németországban egyedülálló kísérlet kilenc rendezvényből áll és április 4-ig tart. Utána összesítik és elemzik a tapasztalatokat, amelyek remélhetőleg hozzájárulnak a kulturális intézményrendszer mihamarabbi újraindításához – emelte ki közleményében Klaus Lederer kulturális és európai ügyekért felelős szenátor.
 
(MTI)