Az ókori Hellász szépségei (1. rész)

Fürdés az Égei-tengerben, látogatás a Meteora kolostoroknál, túra Athénban.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata a Proko Travel utazási iroda katalógusából.
 
Első nap: Budapest - Belgrád
Reggel indulás Budapestről, néhány órás buszozás után érkezünk meg Belgrádba. Rövid séta keretében megtekintjük Nándorfehérvár várát, mely 1829-ig jelentős erődítmény volt. Itt aratott világraszóló győzelmet Hunyadi János a török csapatok felett 1456‑ban. Belgrád után még 300 kilométert haladunk déli irányba, mire elérjük a szállást.



Második nap: Thesszaloniki - Paralia
Reggeli után buszra szállunk, majd két határátlépés után Thesszalonikibe érkezünk. A központban buszos és gyalogos városnézést tartunk. Megismerhetjük milyen sűrű, zsongó, de mégis szép város Thesszaloniki. Megnézhetjük a város nevezetességeit, a Fellegvárat, Dimitriosz-bazilikát, Galeriusz-diadalívet és a Fehér-tornyot, mely a történelem során számos különböző nevet viselt. Leginkább börtönként funkcionált, de a 20. században ez a funkciója megszűnt, és a későbbiekben a város politikai és kulturális központja lett. Ezt követően szálláshelyünkre utazunk, egy tengerparti városba Paralia közelében. Este még megmártózhat a tengerben, sétálhat a tengerparton, vagy kipróbálhat valamilyen helyi specialitást.



Harmadik nap: Paralia - Meteorák - Pátra
Reggeli indulás után első megállóhelyünk a méltán híres Meteora kolostorok lesznek. Itt 24 bizánci kolostor található. 1920-ig a kolostorokat csak létrákon lehetett megközelíteni, a világháború után már lépcsőket is építettek, így a látványosságok könnyebben megközelíthetővé váltak. Programunk befejeztével buszra szállunk és a szálláshelyünkre megyünk, ami Pátra közelében lesz.



Negyedik nap: Patras - Olümpia
Reggel átkelünk a monumentális hídon a Korinthoszi-öböl felett, így érkezünk a Peloponnészoszi-félszigetre, ahol első megállónk Patras városa lesz. A város már az ókori időkben is jelentős volt, manapság pezsgő idegenforgalommal bír.
A város egyik legnagyobb nevezetessége a török időkből maradt erőd, amit átalakítottak, ma kulturális programoknak és színházi előadásoknak szolgál színhelyéül. A város védőszentje Szent András, akinek tiszteletére hatalmas bazilikát emeltek; ez Görögország legnagyobb görög ortodox temploma.



A következő megállónk Olümpia lesz. Ez a város volt az ókor egyik legfontosabb eseményének, az olimpiai játékoknak a színhelye. Megtekintjük az ókori arénát, a futópályákat, sőt idegenvezetőnk megmutatja azt a helyet is, ahol négyévente meggyújtják az olimpiai lángot. Ezután megnézzük a városi múzeumot, aminek legjelentősebb darabja Hermésznek, az istenek hírnökének szobra.


 
Fotók: Martina Bäcker/ Pixabay// Christo Anestev/ Pixabay// Emilia Babalau-Maghiar/ Pixabay// Dimitris Vetsikas/ Pixabay// Christo Anestev/ Pixabay// Greg Montani/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Proko Travel utazási iroda)