Az elsőről a tizedik helyre esett vissza London

A legfrissebb repülőjegy-foglalási adatok szerint az egy évvel ezelőtt még a legnépszerűbb európai úti célnak számító London a tizedik helyre esett vissza.
 
A WTTC és legfrissebb elemzése szerint a határátlépés szigorítása és a karanténszabályok bevezetése miatt London már csak a tizedik helyen szerepel a repülőjegyfoglalások alapján a legnépszerűbb európai városok listáján.
Egy évvel ezelőtt London volt a legnépszerűbb város Európában a foglalások alapján, megelőzve Párizst és Rómát. A járványveszély hatására bevezetett szigorítások miatt azonban a brit főváros a tizedik helyre esett vissza.
Az utazási szektor nyomására elképzelhető, hogy a brit kormány lehetővé teszi végül „utazási folyosók" megnyitását egyes üdülőhelyre, például Francia-, Német-, Görög-, Török- és Olaszországba. Így a britek egy része külföldön tölthetné régóta várt nyaralását.



Eközben az egy év ezelőtti lista kilencedik helyezettje, Lisszabon feljött az első helyre. Az elemzés készítői megállapítják, hogy Portugália az elsők között alakította ki a turisták biztonságos fogadását garantáló higiéniai és biztonsági protokollokat, ráadásul ott a legmagasabb arányú a lakosság tesztelése.
 
(turizmus.com)