Átadták a felújított Rákóczi-várkastélyt a felvidéki Borsiban

Átadták a felújított Rákóczi-várkastélyt a felvidéki Borsiban
 
Magyarország és Szlovákia közös munkájával felújították II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát.
 
A magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastélyt június 19-én adták át a felvidéki Borsiban. A mintegy 1200 lelket számláló, jelentős részben magyarok lakta Borsi kastélyának – II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének – helyreállítása felett még 2013-ban vállalt védnökséget Áder János magyar és Ivan Gasparovic akkori szlovák államfő. A restaurálás a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet irányítása alatt 2018 szeptemberében kezdődött, és mostanra fejeződött be.
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.



A teljes felújításra Magyarország kormánya 8 és fél millió eurót bocsátott rendelkezésre, ebből teljesen újjáépítették a kastélyt, és rendezték a környékét. Az 1563-1638 között épült kastélyban a fejedelmet és korát bemutató állandó, interaktív kiállítást nyitottak, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezett. Korábban beszámoltunk róla, hogy a várkastélyban szabadulószobával, virtuálisvalóság-játékkal, valamint körpanorámás vetítéssel is várják majd a látogatókat.
 
(MTI)