A túlturizmus miatt nem lesz Barcelonában részlege a szentpétervári Ermitázsnak

Nem nyitja meg Barcelonában az új részlegét a szentpétervári Ermitázs Múzeum, mivel a beruházáshoz nem sikerült megszerezni az önkormányzat támogatását.
 
Az intézmény a Barceloneta negyed tengerpartján egy 15 ezer négyzetméteres, modern épületben kapott volna helyet, amelynek megvalósítására Ito Tojo Pritzker-díjas japán építészt nyerték meg a beruházók. Noha a területet tulajdonosa, a barcelonai kikötői hatóság engedélyezte a múzeum felépítését, a város önkormányzata nem támogatta az elképzelést, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a kijelölt zónát már most is túlterheli a turizmus és egy újabb nagyszabású projekt tovább fokozná a közlekedési problémákat.



A beruházó svájci-luxemburgi Varia befektetési alap és Barcelona Kulturális Fejlesztése nevű vállalkozás bíróságon próbálja visszaszerezni az eddig elköltött több mint 50 millió eurót, amellett kártérítésre is igényt tart. Mivel a per akár nyolc évig is elhúzódhat, úgy döntöttek: lemondanak az Ermitázs barcelonai részlegéről.
Az El País című napilap szerint a tervek megvalósítására most új európai helyszínt keresnek, szóba került Madrid és Lisszabon is. A több mint 250 éves szentpétervári Ermitázs Múzeumnak Amszterdamban és Moszkvában működik már fiókintézménye.
 
(MTI)