A KLM közel 170 célállomásra repül nyáron

A holland királyi légitársaság a március 28-tól október 29-ig terjedő nyári menetrendi időszakban 96 európai és 71 interkontinentális, vagyis összesen 167 célállomásra közlekedik.

Az elmúlt évhez képest már most 10 százalékkal több kapacitást biztosít a légitársaság Európában, a kínálat megközelítette a járvány előtti mértéket, ami összességében 16 millió ülőhelyet jelent a nyári időszakban.
Az idei nyári időszakban naponta közlekedik a KLM Arubára, Bonaire-be és Curacaóba, sőt utóbbi városba a csúcsidőszakban napi két járat lesz. A téli menetrendben vált elérhetővé Port of Spain, amely népszerűsége miatt nyáron is foglalható marad, Trinidad fővárosába hetente háromszor lehet majd eljutni a KLM-mel.


 
Amióta az Egyesült Államok 2021 novemberében ismét megnyílt a turisták előtt, a KLM folyamatosan bővítette a kínálatát az amerikai célállomásokba. Idén nyáron már a 2019-es, tehát járvány előtti kínálat érhető el az USA városai felé. Március végétől újraindulnak a Salt Lake City-i járatok, és felkerül a KLM térképére Texas állam fővárosa, Austin is, így minden eddiginél több, összesen 12 amerikai nagyvárosba lehet majd eljutni a holland társaság járataival.
Bár Ázsiában is egyre több ország lazít a beutazási szabályokon, még mindig nagyok a különbségek egyes régiók között. Ennek ellenére a kereslet folyamatosan emelkedik a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Szingapúr, Bali, sőt, India iránt is.


 
Dél-Amerika többé-kevésbé ismét a járvány előtti kínálattal érhető el, Sao Paulóba, Panamavárosba és Limába minden nap indulnak KLM-gépek, Quitóba, Bogotába, Rio de Janeiróba, Santiagóba és Buenos Airesbe is legalább heti hat járat érhető el.
Az Afrikába vágyók jelenleg tíz célállomás közül választhatnak, de az elmúlt évhez képest sokkal több járat vált elérhetővé a kereslet növekedése okán.
 
(turizmus.com)