A britek többsége külföldön nyaral az idén

A Brit Utazási Irodák Szövetségének legfrissebb felmérése szerint a britek többsége külföldön nyaral a következő 12 hónap során.
 
A megkérdezettek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már lefoglalt magának egy külföldi nyaralást a következő 12 hónapra, ez jelentős növekedés az októberben mért 44 százalékos adathoz képest. A britek legkedveltebb idei úti céljai (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország és Törökország) nem változtak a korábbi évekhez képest, ugyanakkor van néhány új favorit is.



2019-hez képest Egyiptom iránt 8 százalékkal, Málta iránt pedig 51 százalékkal nőtt az érdeklődés, de az Egyesült Arab Emírségek, Portugália és Mexikó is jelentősen népszerűbb, mint korábban.
A foglalások erősödése azután következett be, hogy a brit kormány március 18-ától feloldott minden, a koronavírusjárvány miatt korábban hozott korlátozást.
A kutatásból az is kiderül, hogy a foglalások száma még nem éri el a pandémia előtti szintet, de a trend egyértelmű növekedést mutat.
 
(turizmus.com)