Újra megnyílik az utolsó brazil császár palotája

Brazília második és egyben utolsó császára, II. Pedro 1889-ben kényszerült hazája elhagyására, palotája július óta felújítva fogadja a látogatókat Rio de Janeiróban.
 
Az „Isla Fiscal" kis szigetén elhelyezkedő ikonikus épületet másfél év alatt újították fel. Eredeti formájában július 8-tól fogadja a látogatókat. Ez a palota volt a színhelye II. Pedro brazil császár utolsó gálabáljának, akit a köztársaságiak az esemény után hat nappal megbuktattak – közölte lapunkkal a brazíliai HAVAS Creative Tours DMC regionális képviselője, Sárdi Rezső.



A szakember azt is elmondta lapunknak, hogy a brazíliai turizmus újra fellendülőben van. A légi forgalomban Brazília a következő hónapokra 40 százalékos forgalomnövekedéssel számol az előző évihez képest. A számok még így is 18 százalékkal elmaradnak a 2019-es értékektől.
A brazil desztinációk közül Sao Paulo, Rio de Janeiro és Brazília város légi utas forgalmának mutatói emelkedtek jelentősen 2022-höz viszonyítva. Szintén figyelemre méltó az olyan úti célok forgalmának fellendülése, mint Florianópolis, Belo Horizonte és Manaus.
 
(turizmus.com)