Megkezdődött a riói karnevál

A világjárvány okozta leállást követően ismét teljes pompájában vette kezdetét pénteken a Rio de Janeiró-i karnevál.
 
A hivatalosan február 22-ig tartó rendezvényekre mintegy 46 millió látogatót várnak. Rio de Janeiro mellett Salvador és Recife városokban is tartanak szabadtéri partikat, valamint újabban Sao Paolo is nagy attrakciónak számít.
A koronavírus-járvány miatt a brazíliai karneválok 2021-ben teljes egészében elmaradtak, tavaly pedig két hónapos halasztással tudták megtartani korlátozások mellett, nagyrészt csak a helyiek részvételével. Idén azonban újra előkerülnek a csillogó-villogó, olykor megbotránkoztató jelmezek, hajnalig szól a szamba, és harsányan mulatozó emberek tömege hömpölyög az utcákon. Csak Rióban több mint 600 utcai felvonulást engedélyeztek, a legnagyobb fieszták milliókat vonzanak. Az egyik legnépszerűbb rendezvényen Beatles-dalokat játszanak majd karneváli ritmusban.



A leginkább várt látványosság idén is a riói szambaiskolák szokásos felvonulása lesz. Jorge Perlingeiro, a riói szambaiskolák egyesületének elnöke elmondta: ami szép, az sok pénzbe került, ez a magyarázata annak, hogy rengeteget költenek a kosztümökre és a parádékon felvonultatott hatalmas színes ballonfigurákra. Hozzátette, hogy idén rekordokat fognak dönteni a riói Sambódromo karneválstadionban, ahol a karnevál ideje alatt minden nap 18 ezer felvonulót csodálhat meg mintegy 100 ezer látogató és szervező.
 
(MTI)