Tizenkét nap a tengeren: csoportos hajóút a déli sarkra
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.
Első nap: Argentína, Ushuaia
A behajózást megelőzően érdemes megismerkedni a várossal, amely 63 ezres lélekszámával a világ legdélebbi nagyvárosa, Tűzföld tartomány székhelye. A város felett magasodó hatalmas hegyek látványa önmagában is lenyűgöző, de érdemes kirándulást tenni a közeli Tierra del Fuego nemzeti parkba is, amely a világ legdélebben fekvő nemzeti parkja. Itt üzemel a Világ Vége vasút, amely régi gőzmozdonnyal és ódon kocsikkal csábítja a vendégeket egy kis időutazásra.
Második nap: Beagle-csatorna
Késő délután szállunk fedélzetre, utunkat a Beagle-csatornán hajózva kezdjük meg, melynek partján fekszik Ushuaia városa. A csatorna 240 km hosszú, legkeskenyebb pontján 5 km széles, és a Tűzföld szigetei között folyik keresztül.
Harmadik és negyedik nap: Drake-átjáró
A Drake-átjáró Dél-Amerika legdélebbi pontja, a Horn-fok és az Antarktisz legészakibb pontja közötti átjárót jelöli. Az átjáró köti össze az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal. Az átjáró a 16. századi angol kalóz és felfedező, Sir Francis Drake után kapta a nevét, aki a Magellán-szoroson keresztül próbálta megkerülni Dél-Amerikát, de megmaradt hajóit egy vihar délre sodorta 1578 szeptemberében, így a hatalmas nyílt víztömeg láttán megsejthette a két óceán közötti átjáró létezését.
Fél évszázaddal Drake útja előtt egy spanyol felfedező, Francisco de Hoces éppen a Magellán-szorosba akart behajózni, amikor egy vihar szintén délre sodorta, és a feljegyzések szerint elérte a „Föld végét” – ezért a spanyol irodalomban és Latin-Amerikában általában a Mar de Hoces névvel utalnak az átjáróra.
Az átjárón való hajózás körülményei előre nem jósolhatók meg, általában véve jellemzők az erős hullámok, de szerencsés esetben akár sima utunk is lehet.
Ötödiktől kilencedik napig: Déli-Shetland-szigetek, Antarktiszi-félsziget
A mai napig vitatott, hogy 1588-ban a holland Dirck Gerritsz, vagy 1603-ban a spanyol Gabriel de Castilla utazta először körbe a Déli-Shetland-szigeteket. Mindketten valószínűleg a Drake-szorostól délre, a Déli-Shetland-szigetek partvidékén hajóztak. 1818-ban Juan Pedro de Aguirre engedélyt kapott a Buenos Airesi hatóságoktól, hogy egy olyan társaságot alapítson, melynek legfőbb célja fókavadászatok szervezése „néhány, a Déli-sark környékén lévő lakatlan szigeten”.
1819-ben William Smith a chilei Valparaiso felé útközben letért az eredetileg meghatározott útvonaltól; a Horn-foktól délre haladt, miközben megpillantotta a Livingston legészakibb pontját, a Vilmos-csúcsot. Smith visszatért a György király-szigethez, és bejelentette Nagy-Britannia területi igényét. Ez a Livingston-sziget lett az első a 60. déli szélességi fokon túl felfedezett sziget. A Valparaisóba küldött amerikai ügynök, Jeremy Robinson tájékoztatta az amerikai külügyminisztert Smith felfedezéséről. Azt tanácsolta a külügyminiszterek, hogy a kormány küldjön a területre hajókat, hogy felfedezhessék azokat a szigeteket, ahol „feltárulnának a gazdagság, a hatalom és a boldogság új forrásai, ezáltal a tiszta tudomány javára válna.”
A szigetek felfedezése mind az amerikai, mind a brit fókavadászok képzeletét megmozgatta. Rövidesen az Új-Dél-Britannia nevet használták, de ezt hamarosan megváltoztatták a Déli-Shetland-szigetek névre (az elnevezés a Skócia északi partjainál fekvő Shetland-szigetekre utalt). A 19. század folyamán és a 20. század elején a szigeteken fókákra és bálnákra vadásztak, de csak 1944-ben települt ide állandó lakosság, amikor egy tudományos mérőállomást helyeztek itt el.
Ahogy közelítünk az úti célunk felé, egyre inkább megérthetjük, miért kerülte el ez a terület oly hosszú ideig a felfedezők figyelmét: valahány alkalommal felkeressük a Déli-sarkvidéket, mindig új és váratlan dolgokkal szembesülünk.
A hajóút során mindennap kirándulásokat teszünk meg a part menti öblökbe és csatornákba, a szárazföldre kilépve pedig pingvintelepeket és fókákat figyelünk meg. Erre különösen alkalmas az Orne kikötő, ahol egy hegygerincről egy népes pingvinkolóniára nyílik kilátás. Az időjárás függvényében kirándulást tehetünk a hegyek között is, a legbátrabbak pedig az Antarktisz-öböl jeges vizében is megmártózhatnak.
Tizedik és tizenegyedik nap: Drake-átjáró
Élvezzék ki az antarktiszi kalandjuk utolsó napjait, töltsenek minél több időt a fedélzeten, megfigyelve a madarakat és bálnákat, vagy kedvük szerint a kényelmes kabinokban, illetve közösségi helységekben is kipihenhetik az elmúlt napok fáradalmait.
Tizenkettedik nap: Ushuaia
A reggeli órákban behajózás Ushuaiába. Igény szerint a program újabb kirándulási lehetőségekkel meghosszabbítható, vagy meg lehet kezdeni a Budapestre vezető repülőutat.
Fotók: Olenska76/ Pixabay// Michelle Maria/ Pixabay// Mica Hernandez/ Pixabay// Nancy Martinez/ Pixabay// Eduardo Ruiz/ Pixabay// jmarti20/ Pixabay// InstaWalli Official/ Pixabay// magicaltravelling/ Pixabay// Eduardo Vila/ Pixabay// InstaWalli Official/ Pixabay// Gerd Altmann/ Pixabay
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
(1000 út utazási iroda)
.jpg)
A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.
Első nap: Argentína, Ushuaia
A behajózást megelőzően érdemes megismerkedni a várossal, amely 63 ezres lélekszámával a világ legdélebbi nagyvárosa, Tűzföld tartomány székhelye. A város felett magasodó hatalmas hegyek látványa önmagában is lenyűgöző, de érdemes kirándulást tenni a közeli Tierra del Fuego nemzeti parkba is, amely a világ legdélebben fekvő nemzeti parkja. Itt üzemel a Világ Vége vasút, amely régi gőzmozdonnyal és ódon kocsikkal csábítja a vendégeket egy kis időutazásra.
Második nap: Beagle-csatorna
Késő délután szállunk fedélzetre, utunkat a Beagle-csatornán hajózva kezdjük meg, melynek partján fekszik Ushuaia városa. A csatorna 240 km hosszú, legkeskenyebb pontján 5 km széles, és a Tűzföld szigetei között folyik keresztül.
Harmadik és negyedik nap: Drake-átjáró
A Drake-átjáró Dél-Amerika legdélebbi pontja, a Horn-fok és az Antarktisz legészakibb pontja közötti átjárót jelöli. Az átjáró köti össze az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal. Az átjáró a 16. századi angol kalóz és felfedező, Sir Francis Drake után kapta a nevét, aki a Magellán-szoroson keresztül próbálta megkerülni Dél-Amerikát, de megmaradt hajóit egy vihar délre sodorta 1578 szeptemberében, így a hatalmas nyílt víztömeg láttán megsejthette a két óceán közötti átjáró létezését.
Fél évszázaddal Drake útja előtt egy spanyol felfedező, Francisco de Hoces éppen a Magellán-szorosba akart behajózni, amikor egy vihar szintén délre sodorta, és a feljegyzések szerint elérte a „Föld végét” – ezért a spanyol irodalomban és Latin-Amerikában általában a Mar de Hoces névvel utalnak az átjáróra.
Az átjárón való hajózás körülményei előre nem jósolhatók meg, általában véve jellemzők az erős hullámok, de szerencsés esetben akár sima utunk is lehet.
Ötödiktől kilencedik napig: Déli-Shetland-szigetek, Antarktiszi-félsziget
A mai napig vitatott, hogy 1588-ban a holland Dirck Gerritsz, vagy 1603-ban a spanyol Gabriel de Castilla utazta először körbe a Déli-Shetland-szigeteket. Mindketten valószínűleg a Drake-szorostól délre, a Déli-Shetland-szigetek partvidékén hajóztak. 1818-ban Juan Pedro de Aguirre engedélyt kapott a Buenos Airesi hatóságoktól, hogy egy olyan társaságot alapítson, melynek legfőbb célja fókavadászatok szervezése „néhány, a Déli-sark környékén lévő lakatlan szigeten”.
1819-ben William Smith a chilei Valparaiso felé útközben letért az eredetileg meghatározott útvonaltól; a Horn-foktól délre haladt, miközben megpillantotta a Livingston legészakibb pontját, a Vilmos-csúcsot. Smith visszatért a György király-szigethez, és bejelentette Nagy-Britannia területi igényét. Ez a Livingston-sziget lett az első a 60. déli szélességi fokon túl felfedezett sziget. A Valparaisóba küldött amerikai ügynök, Jeremy Robinson tájékoztatta az amerikai külügyminisztert Smith felfedezéséről. Azt tanácsolta a külügyminiszterek, hogy a kormány küldjön a területre hajókat, hogy felfedezhessék azokat a szigeteket, ahol „feltárulnának a gazdagság, a hatalom és a boldogság új forrásai, ezáltal a tiszta tudomány javára válna.”
A szigetek felfedezése mind az amerikai, mind a brit fókavadászok képzeletét megmozgatta. Rövidesen az Új-Dél-Britannia nevet használták, de ezt hamarosan megváltoztatták a Déli-Shetland-szigetek névre (az elnevezés a Skócia északi partjainál fekvő Shetland-szigetekre utalt). A 19. század folyamán és a 20. század elején a szigeteken fókákra és bálnákra vadásztak, de csak 1944-ben települt ide állandó lakosság, amikor egy tudományos mérőállomást helyeztek itt el.
Ahogy közelítünk az úti célunk felé, egyre inkább megérthetjük, miért kerülte el ez a terület oly hosszú ideig a felfedezők figyelmét: valahány alkalommal felkeressük a Déli-sarkvidéket, mindig új és váratlan dolgokkal szembesülünk.
A hajóút során mindennap kirándulásokat teszünk meg a part menti öblökbe és csatornákba, a szárazföldre kilépve pedig pingvintelepeket és fókákat figyelünk meg. Erre különösen alkalmas az Orne kikötő, ahol egy hegygerincről egy népes pingvinkolóniára nyílik kilátás. Az időjárás függvényében kirándulást tehetünk a hegyek között is, a legbátrabbak pedig az Antarktisz-öböl jeges vizében is megmártózhatnak.
Tizedik és tizenegyedik nap: Drake-átjáró
Élvezzék ki az antarktiszi kalandjuk utolsó napjait, töltsenek minél több időt a fedélzeten, megfigyelve a madarakat és bálnákat, vagy kedvük szerint a kényelmes kabinokban, illetve közösségi helységekben is kipihenhetik az elmúlt napok fáradalmait.
Tizenkettedik nap: Ushuaia
A reggeli órákban behajózás Ushuaiába. Igény szerint a program újabb kirándulási lehetőségekkel meghosszabbítható, vagy meg lehet kezdeni a Budapestre vezető repülőutat.
Fotók: Olenska76/ Pixabay// Michelle Maria/ Pixabay// Mica Hernandez/ Pixabay// Nancy Martinez/ Pixabay// Eduardo Ruiz/ Pixabay// jmarti20/ Pixabay// InstaWalli Official/ Pixabay// magicaltravelling/ Pixabay// Eduardo Vila/ Pixabay// InstaWalli Official/ Pixabay// Gerd Altmann/ Pixabay
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
(1000 út utazási iroda)
