Óriáskörút Kínában (2. rész)

A nagy utazás Sanghajból indul, érinti Pekinget, a Nagy falat, Szecsuánt, Hongkongot és Makaót.
 
A KéK Travel kiemelt ajánlata a Tensi Travel utazási iroda katalógusából.
  
Hatodik nap: Kínai Nagy Fal
Egésznapos kirándulásra indulunk, első utunk a kínai Nagy Fal kevésbé zsúfolt Juyongguan szakaszához vezet majd. Az ország északi határán emelt erődítményrendszert az i.e. 7. században kezdték építeni és a Ming dinasztia uralma alatt, a 17. században fejezték be. Ellátogatunk a Ming sírokhoz, majd Pekingbe visszatérve a 2008-as nyári olimpiára épített stadionokat is megtekintjük kívülről.


 
Hetedik nap: Peking – utazás Xianba  
Délelőtt látogatás az Ég Temploma taoista épületegyüttesénél. A Ming-dinasztia uralkodói évente kétszer látogattak el ide, hogy jó termésért imádkozzanak. Később Peking óvárosába látogatunk, riksákkal barangoljuk be a jellegzetes keskeny utcákat, a hutongokat. Délután transzfer a vasútállomásra, elutazás Xian városába. Szállás Xianban.


 
Nyolcadik nap: Xian – utazás Chengduba
Látogatás az első kínai császár több ezer agyagfigurával körülvett sírjához. A gigantikus sírhely az UNESCO Világörökség része, a figurák között kb. 8000 katona, harci szekerek, lovak, lovasok is megtalálhatók. Chengdu ősi városfalaihoz és a helyi muzulmán piacra is ellátogatunk, mielőtt újra vonatra szállunk. Délután elutazás Chengduba, Szecsuán tartomány fővárosába, érkezés az éjszakai órákban. Szállás Chengduban.


 
Kilencedik nap: Chengdu            
Délelőtt kirándulás Chengduból a híres Leshan Buddhához, a Min és a Dadu folyók találkozásánál fekvő, sziklafalból kivájt Buddha szoborhoz. A 71 méter magas óriás Buddha szobor az UNESCO Világörökség részét képezi, ez a világ legnagyobb kőből faragott Buddha szobra. Délután Huanglongxi ősi városába látogatunk, séta az óváros macskaköves utcáin, sikátoraiban, meglátogatjuk a város ősi templomait és öreg banyan fáit is, valamint megkóstolhatjuk a helyi ételkülönlegességeket.


 
Tizedik nap: Chengdu – utazás Guilin városába         
Délelőtt Chengdu leghíresebb lakóit látogatjuk meg a világhírű óriáspanda kutatóközpontban. Az óriáspanda kizárólag Kína három tartományában, köztük Szecsuánban él természetes élőhelyén, a sűrű erdővel benőtt hegyoldalakon. Délután repülőre szállunk és Guilin városába, az ország déli részébe utazunk. Szállás Guilin-ben.


 
Tizenegyedik nap: Yangshuo     
Egész napos hajókirándulás Yangshuoba a festői Li-folyón. A különleges alakú, sűrű növényzettel benőtt karszthegyek lenyűgöző természeti szépsége rabul ejti az utazókat. Ebédünket a hajón fogyasztjuk el. Ismerkedés Yangshuo bájos városkájával, majd visszautazás Guilin-be.


 
Fotók: M15t3r Dr4g0n/ Pixabay// Bernd Müller/ Pixabay// Christel SAGNIEZ/ Pixabay// suggar/ Pixabay// Sharon Ang/ Pixabay// Leacky Chen/ Pixabay// StockSnap/ Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(Tensi Travel utazási iroda)