Körutazás Indiában (1. rész)

A körutazás szinte teljes betekintést nyújt India vallásaiba, kultúrájába, népeinek életébe, műemlékeinek gazdag tárházába.

A KéK Travel kiemelt ajánlata az 1000 út utazási iroda katalógusából.

Első nap: Budapest - Delhi
Utazás Budapestről menetrend szerinti járattal, egy átszállással Delhibe.

Második nap: Delhi
Érkezés után kezdődik az autóbuszos városnéző programunk. Ismerkedés India vallásaival, kultúrájával, az időszámításunk szerinti 6. század óta lakott város, Delhi műemlékeivel. Meglátogatjuk a Laksmi Narayan hindu templomot és a Jama Masjid Pénteki mecsetet. A mecset megtekintése után teszünk egy kerékpáros riksatúrát a négy bazár körül. A nap zárásaként felkeressük a Raj Ghatot, Mahatma Gandhi emlékhelyét, valamint az egykori lakóházát is, amely ma múzeumként működik.



Harmadik nap: Delhi
Reggeli után folytatódik a városnéző programunk. Megtekintjük a Qutab minaretet, a Parlament épületét, az India Kaput, a Vörös Erődöt, valamint a legnagyobb szikh templomot, a Birla Bangla Sahib Gurudwarát. A napot a Lótusz bahai szentélykomplexum meglátogatásával zárjuk.



Negyedik nap: Delhi - Varanasi
Reggeli után transzfer a repülőtérre, majd utazás a Gangesz partján fekvő szent városba, Varanasiba. Érkezés után felkeressük Sarnathot, az egyik legfontosabb buddhista zarándokhelyet. Buddha itt, a Szarvas parkban adta az első tanításait és „forgatta meg a tan kerekét”. A Régészeti Múzeumban számos Buddha ábrázolást láthatunk (az ország egyik leggazdagabb gyűjteménye ez), valamint az Asóka király által emelt egyik oroszlános oszlopot, amely ma India hivatalos jelképe. Este a szent Gangesz folyó partján részt veszünk az Aarti szertartáson.



Ötödik nap: Varanasi
A napfelkelte már evezős csónakban talál minket a Gangeszen. Ilyenkor ezrek köszöntik a napfelkeltét a folyóparti ghatokon, és fürdenek a Gangesz vizében. Később gyalogosan fedezzük fel a világ egyik legrégebbi lakott városának nevezetességeit. Az Arany templom, Durga templom, ismertebb nevén Majom templom, Rama templom (Tulsi Manas templom) Bharat Mata templom mind szerepelnek a sétánk látnivalói között.


 
Hatodik nap: Khajuraho
Reggeli után transzfer a repülőtérre, utazás Khajurahoba, a világhírű templomok városába. Ezer évvel ezelőtt a Chandela királyok építették a 85 templomból álló komplexumot, amelyből 22 templom élte túl az évszázadok viharait. A gyönyörű, szobrokkal, domborművekkel, erotikus tartalmú életképekkel, faragványokkal ellátott hindu templomlomok közül a keleti és nyugati csoport templomait keressük fel pl. az Adinath Templomot és a Kandariya Mahadev templomot is. Éjszaka Khajurahoban.


 
Hetedik nap: Khajuraho - Orcha - Agra
Reggelit követően Jhasi felé folytatjuk tovább az utunkat. Megállunk Orchaban, ahol a Raja Bir Singh Ju Deo által építtetett erődöt nézzük meg, valamint a Ram Raja templomot. Ez az egyetlen hely Indiában, ahol Rámát nem istenségként, hanem királyként imádják. Később vonatra szállunk és Agrába utazunk.



Nyolcadik nap: Agra
Napfelkeltekor nézzük meg a Taj Mahalt, a világ egyik legcsodálatosabb épületét, amelyet Jahan sah építtetett Mumtaz Mahal, az elhunyt feleség emlékére. Később meglátogatjuk a 20 méter magas és 12 méter vastag falakkal körbevett Vörös erődöt is, a mogul korszak uralkodóinak egykori palotáját. A nap zárásaként felkeressük a „mini Taj Mahalként” ismert I’timád-ud-Daulah síremléket is, mely a Taj Mahal egyik előképe volt. Vacsora és éjszaka a szálláshelyen.
 
Fotók: confused_me/ Pixabay// Amit Singh/ Pixabay// Nitish Patel/ Pixabay// Indranil Banerjie/ Pixabay// Tanuj Handa/ Pixabay // Sue Todd/ Pixabay/ Amit Singh / Pixabay
 
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
 
(1000 út utazási iroda)